A várakozásoknak megfelelően a Norwegian low-cost légitársaság ma tíz új transzatlanti útvonal indítását jelentette be az Egyesült Királyság és Írország összesen öt repülőteréről három, az USA keleti partján található, másodlagos repülőtérre, melyeket keskenytörzsű repülőgépekkel teljesít a légitársaság.

Forrás: Norwegian | © AIRportal.hu

Forrás: Norwegian

A légitársaság Edinburgh, Belfast, Cork, Shannon és Dublin repülőtereiről New York, Boston és New England környékén található másodlagos repülőterekre hetente összesen 38 járatot közlekedtet majd.

Az első járatok 2017. június közepétől indulnak, Skóciából 69 fontos, Írországból pedig 69 eurós induló áraktól lehet egy főre, egy útra jegyet foglalni a cég lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint.

A légitársaság új generációs hajtóművekkel felszerelt, egyosztályos elrendezésű Boeing 737 MAX 8 típusú repülőgépekkel teljesíti majd 10 új transzatlanti útvonalát. A típusnak – amint arról korábban beszámoltunk a Norwegian lesz az első üzemeltetője.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A közlemény hangsúlyozza, hogy azért esett a három keleti-parti másodlagos repülőtérre – Stewart International Airport, Providence Airport és Bradley International Airport – a légitársaság választása, mert ezek a légikikötők jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkeznek New York, Boston és New England irányába, ugyanakkor a leszállási díjak és üzemelési költségek jóval alacsonyabbak, mint a fő reptereken.

Forrás: Boeing | © AIRportal.hu

Forrás: Boeing


Óceán felett a keskenytörzsűekkel

A keskenytörzsű repülőgépekkel – például Boeing 757-esekkel – számos légitársaság üzemeltetett már transzatlanti utakat, a most is elérhető, különleges, csak business-osztályú járatokon kívül pedig például a kanadai Westjet jár Halifax és Glasgow, illetve St. Johns és Dublin között 737-700-asokkal.

Lesz még egy keskenytörzsű típus azonban, amely szerepet kaphat a transzatlanti útvonalakon is a jövőben. Az Airbus ugyanis megvalósítja az A321neo kiegészítő üzemanyagtartályokkal szerelt LR verzióját. Az amerikai Jetblue és a portugál TAP kijelentette, hogy gondolkodnak transzatlanti járatokon a típussal, de a hírek szerint a Lufthansa is érdeklődik iránta.