A Menedzserek Országos Szövetsége február 18-án, szombaton adta át az Év Menedzsere és az Év Fiatal Menedzsere díjakat a XXIII. Menedzser Bál és Díjátadó Gálán, a Corinthia Hotel Buda-pestben. Az Év Menedzsere címet Váradi J. József, a Wizz Air alapítója és vezérigazgatója, az Év Fiatal Menedzsere címet pedig Árvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója kapta. Dr. Beck György, a Vodafone Magyarország Zrt. elnöke Életmű Díjat kapott.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatójának korábbi rendhagyó sajtótájékoztatója az első új festésű Wizz Air A320-as fedélzetén. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatójának korábbi rendhagyó sajtótájékoztatója az első új festésű Wizz Air A320-as fedélzetén. (Fotó: AIRportal.hu)

A pályázaton ajánlás vagy direkt jelentkezés útján azok a magyar vállalatvezetők vehettek részt, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk irányításában és sikereiben.

Előnyt élveztek azok a pályázók, akik 2016-ban vállalatukkal kimagasló eredményeket értek el. Jelöléseket a MOSZ által felkért kamarák (Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, AmCham, Brit Kereskedelmi Ka-mara, Joint Venture Szövetség, MGYOSZ, FIVOSZ) és a Bod Péter Ákos elnökletével működő Jelö-lő Bizottság tagjai tehettek.

A három jelöltet mindegyik kategóriában a Fekete István, Hegedűs Éva, Jaksity György és Mosonyi György részvételével működő Jelölő Bizottság választotta ki, végül a díjazottakról a Menedzserek Országos Szövetségének Elnöksége titkos szavazással döntött.

„A díjak rangját az adja, hogy a szakmaiságot helyezi a középpontba és pozitív vezetői mintát mutat, segítve ezzel a modern, európai vezetési kultúra kialakítását, növelve a menedzser szakma presztízsét” – nyilatkozta Szirmák Botond, a Menedzserek Országos Szövetségének elnöke, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Váradi József lett az év menedzsere

Váradi J. József a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett közgazdászként 1989-ben. 1991-től a Procter & Gamble-nél, majd 2001-től a Malévnél szerzett vezetői gyakorlatot. 2001 és 2003 között a Malév vezérigazgatója volt. 2003-ban alapítóként létrehozta és azóta is ő irányítja Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársaságát.

Vezetésével 2015-ben a Wizz Air Holdings Plc részvényeit bevezették a londoni tőzsdére, a vállalat 2016-ban 1,43 milliárd eurós bevételt generált és 3000 alkalmazottjával 23 millió utast szállított. 2007-ben az Ernst&Young tanácsadó cég Az Év Üzletembere választásán „ A merész újító” Díjat, 2009-ben pedig a Figyelő TOP 200 Gálán „Az előző évtized leginnovatívabb vezetője” különdíjat kapta meg.