CímlapLégiközlekedési hírek, cikkek  Eurocontrol: 2016 volt az eddigi legforgalmasabb év

Eurocontrol: 2016 volt az eddigi legforgalmasabb év

Szerző: Körtvélyes Tivadar | Dátum: 2017.02.16. 17:06


A 2016-os volt az eddigi legforgalmasabb év az Eurocontrol történetében, összesen 10 millió járatot kezelt a szervezet, ez napi 28 ezer járatnak felel meg.


 | © AIRportal.hu
Az uniós szervezet lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint 2016-ban összesen 10 millió 190 ezer járatot kezeltek, 2,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az átlagos napi járatszám 27 800 volt, a legforgalmasabb nap szeptember 9-én volt 34 500 járattal, és egyben ez lett az Eurocontrol történetének legforgalmasabb napja is. A decemberi 4,6 százalékos bővülésnek köszönhetően

sikerült a 2008-as eddigi rekordod felülmúlni, ezzel 2016 lett a legforgalmasabb év az Eurocontrol történetében.

A légtér terheltsége azonban az elvártnál nagyobb késéseket okozott, az Egységes Európai Égbolt (SES) programban 0,5 perc járatonként késés az elvárt, de 2016-ban ennél némileg magasabb, 0,86 perces késést okozott az áramlásmenedzsment. Bár ehhez az időjárás is jelentősen hozzájárult, az Eurocontrol ennek ellenére mégis az irányítóhiányt, és a kapacitásproblémákat okolta elsősorban a helyzetért.

Azt ugyanakkor az Eurocontrol is elismerte, hogy a hasonlóan magas forgalmas 2008-as évhez képest 34 százalékkal csökkent a késések átlaga, amely akkor 1,8 perc volt járatonként.

Megemlítették továbbá, hogy a késésekhez a légiforgalmi irányítók sztrájkjai is hozzájárultak, összesen 1,2 millió perc késést és 13 ezer járattörlést okozott a munkaügyi akció, amely így 0,12 percet tett hozzá az átlagos késéshez. Csökkent viszont az áramlásmenedzsmentből fakadó késés, igaz, csak nagyon kis mértékben, 0,6 százalékkal.

Az európai áramlásokkal kapcsolatban az Eurocontrol megjegyezte, hogy annak iránya dél-keletiről dél-nyugatira változott az egyes országokban tapasztalható politikai instabilitás miatt. egyre többen töltötték a nyarat Spanyolországban, Portugáliában és Görögországban, míg Törökországban 10 százalékkal kevesebben pihentek.
follow us in feedly

Vissza a Légiközlekedés, repülőterek rovathoz

  Oda-vissza        Egyirányú

Honnan

BudapestBécs

Hova

LondonPárizsBarcelona

Odaút

Visszaút

Felnőtt

Gyerek

Csecsemő

+/- 3 nap

Business

Repülőjegy keresés
Hirdetés
Szólj hozzá az AIRportal.hu híreihez a Facebookon

Vissza: Légiközlekedési hírek, cikkek


Vissza: Légiközlekedés, repülés hírek archívum


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 6 vendég

Hirdetés