Elektromos autók töltésére szolgáló villámtöltőt adott át a Budapest Airport és a Főtaxi a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölte lapunkkal a repülőtér üzemeltetője.

Fotó: Budapest Airport | © AIRportal.hu

Fotó: Budapest Airport

Az ABB Terra 53 CJT típusú villámtöltő alkalmas bármilyen típusú elektromos hajtású autó töltésére. A most telepített berendezés internetes kapcsolattal rendelkezik, így működése távolról szabályozható és működtethető.

Szarvas Gábor, a Budapest Airport környezetvédelmi- közkapcsolati igazgatója a közlés szerint az átadáson azt mondta, a repülőtér 2015-ben indította útjára „Greenairport” néven a repülőtéri partnereivel közös környezetvédelmi programját. Ennek kiemelt területe az elektromos mobilitás elterjesztése, amelynek eredményeként ma már mintegy 30 elektromos jármű közlekedik a repülőtéren és már több mint egy éve üzemel egy elektromos villámtöltő a repülőtéri parkoló területén is.

A Főtaxi a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér úgynevezett. puffer parkolójában egyszerre két autó „tankolására” alkalmas villámtöltőt helyezett üzembe. A fejlesztés a Budapest Airporttal együttműködésben valósult meg. A villámtöltő kiépítéséhez szükséges infrastrukturális beruházást a repülőtér üzemeltetője, míg magát a berendezést, annak telepítését és üzemeltetését a Főtaxi finanszírozta.

„A ferihegyi már a második gyorstöltő, amelyet saját forrásból finanszírozva helyeztünk üzembe. Az elsőt még 2013 decemberében társaságunk központi telepén létesítettük. Arra számítunk ugyanis, hogy flottánkban belátható időn belül a jelenlegi elektromos autók többszöröse teljesíthet majd szolgálatot” – közölte Szunomár Tibor, a Főtaxi Zrt. vezérigazgatója.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Budapest Aiport közleménye szerint, a kormány tavaly a Jedlik Ányos Terv megvalósításának kiemelt elemként 1,25 milliárd forintos pályázati keretet hirdetett, amelyre a 15 ezer főnél nagyobb lélekszámú települések pályázhatnak, amennyiben elektromos töltőállomásokat szeretnének létesíteni.