Gálaest és fogadás formájában köszönte meg a közösen elért kiváló eredményeket a Budapest Airport légitársasági- és kereskedelmi partnereinek. A 2016-os évben elért teljesítményekért a repülőtér számos díjat adott át légitársaságok és a repülőtéren található üzletek, éttermek vezetőinek – közölte lapunkkal a Budapest Airport.

Fotó: Budapest Airport | © AIRportal.hu

Fotó: Budapest Airport

„Budapestről még soha nem lehetett ennyi nagyvárosba utazni közvetlenül, a repülőtérnek még soha nem volt ekkora utasforgalma és soha nem kezeltünk annyi teherárut sem, mint a 2016-os esztendőben.” – foglalta össze az elmúlt év mérlegét az immár hagyományos repülőtéri gálaesten mondott köszöntőjében Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.

Hozzátette: „Biztosíthatom önöket, hogy a repülőtéri csapat nem ül idén sem tétlenül a babérjain, folytatjuk erőfeszítéseinket, hogy egyre több útvonal váljon elérhetővé, növekedjen a forgalom a már meglévő útvonalakon és mihamarabb újabb, közvetlen desztinációk nyíljanak Budapestről Ázsia és Észak-Amerika irányába.”

Az ünnepségen az is elhangzott, hogy a Budapest Airport a BUD 2020 ötéves fejlesztési terv részeként nem kevesebb, mint 50 milliárd forintot (kb. 160 millió eurót) fordít a repülőtér fejlesztésére.

Egyebek mellett elkezdődött a 2B Terminálon egy új, 10 000 négyzetméteres utasmóló építése 27 féle beszállókapu lehetőségét kínálva, ehhez kapcsolódóan új F (Foxtrot) jelű gurulóutat építenek a repülők jobb kiszolgálása érdekében, épül a 2. Terminál előtt a 145 szoba kapacitású repülőtéri szálloda, szintén a 2B Terminálon tíz új check-in pult kialakítása kezdődött el, 1000 férőhellyel ismét bővül a parkolóhelyek száma. Idén tavasszal pedig elkezdődik az 1. (régi) futópálya nagyszabású rekonstrukciója is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A Budapest Airport az alábbi kategóriákban adott át elismeréseket partnereinek a 2016-ban nyújtott teljesítményükért:

Kép - AIRportal.hu Budapest Ferihegy Airport (BUD/LHBP)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!