Elállt a nigériai Arik Air két darab Boeing 747-8 utasszállító megvásárlásától, helyette ugyanennyi 787-9-est kér a gyártótól. Ezzel tovább csökkent az új generációs Jumbo ügyfeleinek száma, a gyártósort lényegében a teherszállító változat tartja életben.

A 747-8I (utasszállító változat) 2011. márciusában teljesítette első repülését, összesen 39 darab repül a típusból. (Fotó: Boeing) | © AIRportal.hu

A 747-8I (utasszállító változat) 2011. márciusában teljesítette első repülését, összesen 39 darab repül a típusból. (Fotó: Boeing)

Tovább csökkent az egyébként is sovány megrendelésállomány a Boeing 747-8-asokra, miután a nigériai Arik Air elállt két darab utasszállító változat megvételétől – írja az atwonline.com portál.

A légitársaság évekkel ezelőtt első – és azóta is egyetlen – afrikai légitársaságként rendelte meg a Jumbókat, miután a 777-300ER-ekre szóló szerződését törölte, de most úgy döntött, inkább két darab Dreamlinert, abból is a középső, 787-9-es változatot kér ezek helyett.

A portál emlékeztet arra, hogy a 747-esek új generációjából néhány kivételtől eltekintve leginkább az áruszállító verzió fogy, mivel a légitársaságok a két hajtóműves nagy repülőgépek felé fordultak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Boeing a Jumbo-gyártósor kibocsátási ütemét csökkentette, most már csak kéthavonta készül el egy gép.

Az Arik Air két 787-9-ese listaárakon 529 millió USA-dollár értéket képvisel, és az atwonline.com-nak egy neve elhallgatását kérő forrás azt mondta, hogy több értelmük van a nigériai légitársaság hálózatában, mint a 747-eseknek, főképp az Egyesült Államokba és Nagy-Britanniába közlekedő járatait tekintve.

A cég 2006-ban kezdte meg a működését, magánalapítású légitársaság, a Nigeria Airways csődje után lényegében az ország zászlóvivőjeként tevékenykedik. Hosszú távú járatain – Londonba, New Yorkba, Johannesburgba és Dubajba – két A330-200-as közlekedik. Ezen kívül van még több Boeing 737-700-asa és -800-asa, valamint Bombardier CRJ-900 és -1000, illetve Dash 8 Q400-asa, amelyekkel a régióban és belföldön közlekedik.

Tavaly ősszel a Reuters adott hírt arról, hogy a légitársaság közölte: tíz év alatt közel megduplázná a flottáját, 2025-re ötvenkét repülőgépet szeretnének üzemeltetni, és kiterjesztenék a hálózatukat az összes kontinensre. Ehhez főleg a Boeing-gyártól szeretnének újabb gépeket venni.