Beindult a biznisz az afrikai diszkont piacon, az első , dél-afrikai társaság már nyereséget termel egy szokatlan értékesítési csatornának köszönhetően.

A Skift utazási szakportál azt írta, a Mango Airlines volt az első diszkont, amely a South African leányvállalataként elindult a szegmensben 2006-ban, ezzel olyan emberek előtt is megnyitva a piacot, akik korábban soha nem repültek. A plusz kapacitással a Johannesburg, Fokváros és Durban közti járatok lenyomták az árakat, de sikerük nem lett volna ekkora, ha nem kezdenek el egy teljesen szokatlan kereskedelmi csatornát használni.

A Mango bevásárlóközpontokban kezdett el jegyeket értékesíteni.

Éveken keresztül egy közepes méretű láncban árulták a jegyeket, majd tavaly kötöttek új szerződést a második kereskedelmi lánccal. Mindezt azért, mert a Mango olyan piacon is jelen volt, ahol a hitelkártya, vagy az internet nem hozzáférhető, ezért így tudták a legközelebb vinni az emberekhez a terméket.

A Dél-Afrikai Légitársaságok Szövetségének elnöke, Chris Zweigenthal azt mondta, ez sokat segített az ügyfelek elérésben, mert a globális disztribúciós rendszerek (GDS) nagyon drágák ezeknek a légicégeknek, ráadásul dollárban kell érte fizetni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Fotó: Wikimedia Commons | © AIRportal.hu

Fotó: Wikimedia Commons


Ugyanakkor a légitársaságok tudják ösztönözni az utasokat arra, hogy neten keresztül foglalják le a jegyüket, a kenyai Jambojet diszkont például jóval olcsóbban adja jegyet a neten, így mára az eladások 60 százalékát az online értékesítés teszi ki. Ez azonban még nem csodafegyver, az emberek továbbra sem bíznak nagyon az online foglalásban.Hús-vér embert kell látniuk, mielőtt odaadják a pénzt.

A helyzetet könnyíti a Kenyában is jelen lévő M-Pesa, ami egy mobil pénzügyi szolgáltatás, amit azoknak találtak ki, akiknek nincs bankszámlája. Ezen keresztül tudnak pénzt küldeni, és a Jambojetnél a többségében már így érkezik a pénz a légicéghez, és, mint mondják ez náluk tökéletesen működik.

A piacon tarifacsomagokat is bevezettek, mivel igény van az extra szolgáltatásokra is, a Mango Airlines a MangoPlus termékével például az üzleti utazókat nyerte meg magának. Erik Venter, a kulula.com diszkont cég vezetője szerint ugyanazon a folyamaton mennek most keresztül, mint korábban a világ többi része, a diszkontok megtalálják a saját üzemelési területüket.

A Mango Airlines 2014-ben és 2015-ben is 3 millió dollár körüli adózott nyereséget ért el, jelenleg 10 darab Boeing 737-essel üzemelnek. A Jambojet még a Mangónál is kisebb, 5 gépes flottával üzemel. Bár a cég eredménye 20-25 ezer dollár körüli mínuszban van, még csak üzemelése harmadik évében jár a társaság.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzése nem sok jóval kecsegtetett az afrikai légitársaságok szempontjából. Szerintük Afrika a föld egyetlen kontinense lesz még 2017-ben is, ahol a cégek összteljesítménye is veszteséges, 800 milliós kumulált veszteséget jeleztek előre.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!