Három vadonatúj hosszabb törzsű és nagyobb befogadóképességű Boeing 787-9 Dreamliner repülőgéppel bővíti hosszútávú flottáját a lengyel nemzeti légitársaság – közölte lapunkkal a cég.

A LOT Boeing 787-8 Dreamliner repülőgépe Budapesten. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A LOT Boeing 787-8 Dreamliner repülőgépe Budapesten. (Fotó: AIRportal.hu)

Az Aviation Capital Group lízingcéggel kötött megállapodás szerint a LOT már 2018 márciusában átveheti az első Boeing 787-9-es repülőgépét a most megrendelt három darabból.

A légitársaság kezdetben a legnépszerűbb útvonalain repüli majd a típust New Yorkba és Chicago-ba, de később Ázsiába is közlekednek majd a nagyobb Dreamlinerek.

A LOT jelenlegi Boeing 787-8-as repülőgépeinél nagyobb utaskapacitású -9-es változatokat

háromosztályos elrendezésben 294 fősre székezik majd.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A hosszabb törzsű Dreamlinerek 24 business, 21 prémium-economy és 249 turista osztályú utast tudnak majd szállítani.

A Rolls-Royce Trent 1000 hajtóművekkel felszerelt repülőgépek belly cargo kapacitása is meghaladja a -8-as változatokét és az egy uülésre és mérföldre leosztott üzemeltetési költségük lényegesen kedvezőbb lesz mint a kisebb -8-asoké.

A LOT jelenleg hat darab Boeing 787-8 Dreamlinert üzemeltet, melyhez idén még két -8-as változatú példány csatlakozik, várhatóan július és augusztus hónapokban.

A lengyel légitársaság hosszú távú járataival New York, Chicago, Toronto, Peking, Szöul és Tokió érhetők el, de áprilisban indulnak az új járatok Los Angelesbe és Newarkba. 2017. augusztusától a cég már Krakkóból is repül majd Chicago-ba.

A LOT az idei évben fejleszti a keskenytörzsű flottáját is, négy Boeing 737-800-as és két Boeing 737 MAX 8 repülőgépet vesz át a korábban megrendelt hat darabból. A lengyel légitársaság 2017. végére 51 darab repülőgépes flottával rendelkezik majd, mely a tervek szerint 2020-ig 70 darabosra növekszik, benne 16 darab szélestörzsű Dreamliner repülőgéppel.

Boeing 737 MAX 8 a LOT színeiben. (Forrás: ALC) | © AIRportal.hu

Boeing 737 MAX 8 a LOT színeiben. (Forrás: ALC)