A Brexit, illetve az európai közös piacról, és így a közös légiközlekedési piacról való kilépés hírére a Ryanair bejelentette, hogy elhagyhatja a brit belföldi piacot.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Neil Sorahan, a cég pénzügyi vezérigazgató-helyettese a Bloomberg hírügynökségnek azt mondta, miután az Egyesült Királyág kilép az európai légiközlekedési piacról, a Ryanair csak brit üzemelési engedély (AOC) birtokában repülhetne az országon belül, és nem biztosak abban, hogy ezt ki is váltják.

Az ír diszkont jelenleg Gatwickről, Stanstedről, Edinburgh-ből, Glasgow-ból, Londonderry-ből, Liverpoolból és Belfastból üzemeltet járatokat, heti kapacitása 35 ezer szék. Mivel a brit belföldi piac a cég százmilliót is meghaladó utasforgalmának mindössze 1,67 százalékát teszi ki, a Ryanair megfontolja, hogy folytassa-e a brit üzemelést.

A kilépéssel nem csak a Ryanairt, de az összes brit légitársaságot nehezebb helyzetbe hozza az Egyesült Királyság, mivel ezentúl külön AOC alatt üzemelő uniós leánycégekre is szükségük lesz, ha az Európai Unió területén is szolgáltatni szeretnének.

A számos európai bázissal és kiterjedt járathálózattal rendelkező, angol diszkont, az easyJet – akit talán a legérzékenyebben érint a kilépés – korábban már jelezte is, hogy székhelyét és üzemelését más uniós országba helyezheti át, de azt egyelőre nem tudni, hogy melyik országban jegyeznék be a társaságot. Az easyJetnek már van olyan leányvállalata, amelyik svájci üzemelési engedély alapján működik, ezen keresztül közlekedtetik például a Budapest és Genf közötti járatot is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A többi légitársaság egyelőre nem jelezte, hogy hogyan kívánja megoldani a helyzetet, a Jet2 biztosan lépni fog, a regionális flybe. és a bmi regional esetében még kérdéses a válaszreakció. Az unió és az Egyesült Királyság még nem tárgyalt a légügyi egyezményekről.

Több légitársaság is, köztük az easyJet is azt vizionálta, hogy a kilépés miatt jelentős forgalomcsökkenés várható már a népszavazás utáni első pár éves időszakban is, de a legutóbbi statisztikák egyelőre nem nyugtalanítóak.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!