Egész évben, a hét minden napján közlekedő járatot indít az Emirates Dubaj – Athén – Newark útvonalon. A 2017. március 12-től induló járatokat háromosztályos Boeing 777-300ER repülőgépekkel teljesíti a légitársaság.

Az új járattal az Emirates egy 2012 óta betöltetlen, egész évben, naponta közlekedő direkt összeköttetést biztosít Görögország és az USA között.

Az Emirates Boeing 777-300 ER repülőgépe Budapesten. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az Emirates Boeing 777-300 ER repülőgépe Budapesten. (Fotó: AIRportal.hu)

A járatokon 8 első osztályú, 42 business és 304 turista osztályú férőhelyet kínál a légitársaság, emellett pedig 19 tonna belly-cargo is szállíthat Emirates.

A légitársaság vezérigazgatója, Sir Tim Clark nyilatkozata szerint már egy jó ideje tárgyalnak a görög kormánnyal és az athéni repülőtér vezetésével az Athén – New York járat megnyitásáról.

A légitársaság gondos előkészítő munkát követően döntött arról, hogy a napi Dubaj – Athén járat meghosszabbítása Newark irányába kereskedelmi és üzemeltetési szempontból is lehetséges. Clark szerint erős kereslet mutatkozik az utasok részéről az útvonalon, amelyet a légitársaságok eddig nem szolgáltak ki.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az útvonalon utoljára az Delta Airlines teljesített egész évben közlekedő járatokat, azonban a járatokat később már csak a nyári szezonban közlekedtette az amerikai légitársaság.

Lesz-e Dubaj – Budapest – New York járat?

Az Athén – Newark járat a Milanó – JFK járat mellett már a második olyan útvonala az Emirates-nek, mellyel közvetlen járattal köti össze Európát az USA keleti partjával az ötödik szabadságjog intézményére alapozva. Tavaly Budapest neve is felmerült azzal kapcsolatban, hogy az Emirates a Dubaj – Budapest járatait továbbközlekedtetné New York irányába, betöltve az évek óta tátongó piaci rést az útvonalon.

Amint arról tavaly márciusban beszámoltunk, az Emirates akár Dubaj – Budapest – New York járatot is indíthat a mostani továbbközlekedtetésével, az engedélyeket már megkérték és a kormány nyitott a tárgyalásokra a Bloomberg tudósítása szerint. A dubaji légitársaság Milánó után Budapesten is kihasználná az úgynevezett fifth freedom rights repülési és kereskedelmi jogokat.

A hírügynökség akkori tudósítása szerint az emirátusok közlekedési hatóságának vezetője, Saif Al Suwaidi azt mondta, már elkezdték az előkészítést a hivatalos megkereséssel, a célállomások még nincsenek eldöntve, de USA-beli célpontok is szóba jöhetnek.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Bloomberg szerint Dubajban azt mondta, megkapták az arabok megkeresését és nyitottak a tárgyalások megkezdésére.

Az Emirates szóvivője a Gulf News-nak ugyanakkor nem kommentálta az értesülést, annyit mondott 2016. márciusában, hogy nincs tervben a budapesti járat menetrendjének megváltoztatása, a gépek továbbra is Dubaj és Budapest között repülnek.

Az úgynevezett fifth freedom right keretében a légitársaságnak megállapodások útján lehetősége nyílik olyan járatokat üzemeltetni, amelyek több városban is leszállnak, és mindegyik szakaszon értékesíthet jegyeket.

Ezt a megoldást választotta az Emirates, amikor Milánó érintésével New Yorkba indított járatot, és nem csak a Dubaj – Milánó, de a Milánó – New York szakaszra is szerzett értékesítési jogot.

Lehet, hogy az Emirates pótolná ki a hiányzó Magyarország-USA légi összeköttetést? (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Lehet, hogy az Emirates pótolná ki a hiányzó Magyarország-USA légi összeköttetést? (Fotó: AIRportal.hu)