Nem csak az egyre magasabb olajárak, hanem a szakszervezetek miatt is aggódhatnak a nagy amerikai légitársaságok, mivel a korábbi megszorításokhoz még jó arcot is vágó érdekképviseletek egyre több bért kezdtek el követelni munkásaiknak.

A folyamatra az Aviation Week publicisztikájában hívja fel a figyelmet. A mostani „felébredés” előzménye, hogy a korábbi konszolidáció során annyi volt a csőd, hogy egyes pilóták azt mondták, még 30-40 százalékkal kevesebb pénzért is boldogan dolgoznának, csak maradjon meg az állásuk. A helyzet azóta megváltozott, és az érdekképviseletek elkezdtek egyre több pénzt kiharcolni a munkásaiknak.

Erre a folyamatra világított rá a United Airlines csütörtökön megjelent éves jelentésében is. Abban úgy fogalmaztak, hogy a költségeket sikerült megfelelő szinten tartani, leszámítva az új kollektív szerződésből származó plusz kötelezettségeket.

A kimutatások szerint egy év alatt 5,8 százalékkal emelkedtek a személyi jellegű ráfordítások a vállalatnál.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Ha nem lenne elég baj, akkor jön a szakszervezet. Fotó: Delta Air Lines. | © AIRportal.hu

Ha nem lenne elég baj, akkor jön a szakszervezet. Fotó: Delta Air Lines.


Hasonló folyamatokról árulkodik a Delta Air Lines pénzügyi mérlege is, az utolsó negyedévben 11 százalékkal nőtt az egységköltség a kerozinszámlát nem számítva. Ezek után bizonyosak lehetünk abban, hogy a többi nagy légitársaságot, az American Airlinest és a Southwest Airlinest és érinteni fogja a probléma, bár a mérték más lehet.

Hovatovább a kerozinárak is elkezdtek felfelé kúszni az OPEC olajkitermelést élénkítő döntése miatt, bár az egyelőre megjósolhatatlan, hogy meddig tart ki az emelkedés. De, még ha a mostani szinten is marad a kerozin ára, az már nem lehet az egységköltség csökkentésének motorja, tehát más eszközhöz kell nyúlni, ha egyáltalán maradt még ilyen.

Ebben a helyzetben az egyébként az aránylag igen magas haszonkulccsal dolgozó amerikai cégek egyetlen dolgot tehetnek az egyéb költségek lefaragása mellett, növelik az egy egységre (általában egy utaskilométerre) vetített bevételeiket, mert mással a bevételi oldalon nem tudják kompenzálni a kiadási oldalon keletkező többletet. Viszont az utóbbi időben sem a Deltánál, sem a Unitednél nem jött össze a bevétel emelése.

Egy valamiben bízhatnak az amerikai légitársaságok, az pedig a fegyelmezett kapacitás-kezelés, amely már korábban is nagy hasznukra volt. De momentán fenntartható bővítésre a belföldi piacon alig van esély, Dél-Amerikát már lefedték, a transzatlanti járatokon pedig már most nagy a túlkapacitás.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!