Csak nő utasok által lefoglalható sorokat különített el repülőgépeinek fedélzetén az Air India. India nemzeti légitársaságának vezetői azt követően döntöttek a kizárólag nők számára rendelkezésre álló üléssorok bevezetéséről, miután az elmúlt hónapokban két olyan eset is történt, amikor férfi utasok egyedül utazó női utastársaikat, vagy légiutaskísérőket molesztáltak a járatokon.

Az elkülönített ülőhelyekre mindenféle plusz költség nélkül foglalhatnak a légitársaság hölgy utasai, a belföldi járatokon már ettől a héttől kezdődően.

Az év folyamán a cégvezetés döntésének megfelelően a teljes járathálózaton elérhetővé válik a „szolgáltatás” a The Guardian cikke szerint.

A légitársaság A320-as repülőgépein például hat ülésre csak hölgyek foglalhatnak helyet.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Indiában nem egyedülálló a bevezetett megoldás, vonatokon és buszokon is léteznek csak nők számára elkülönített részek.

Az Air India azt várja az intézkedés bevezetésétől, hogy az elmúlt hónapokban megtörtént incidenseket követően sikerül visszaszerezni a nő utasaik bizalmát, bár sokan – többek közt a cég egyik volt felső vezetője is – vitatják azt, hogy ez helyes válasz volt-e a légitársaság részéről a történtekre.

A The Telegraph információi szerint az Air India járatok személyzete mostantól műanyag bilincseket is tart a fedélzeten annak érdekében, hogy meg tudják fékezni az agresszíven randalírozó, nem együttműködő utasokat, azonban ezeket a szabályok szerint csak végső esetben alkalmazhatják.

Indiában az elmúlt években rohamosan nő a belföldi légiforgalom, az ország légiközlekedése a világ leggyorsabb növekedését produkálja, 2015-ben 20%-os növekedést regisztráltak az előző időszakhoz képest.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!