A dróniparral való együttműködést kezdeményezi és sürgeti a HungaroControl vezetője, aki szerint a szolgáltatóknak és a szabályalkotóknak is hatékonyabban kell kezelnie a helyzetet. Szepessy Kornél az AIRportalnak adott interjújában úgy fogalmazott: ellenkező esetben jelentős befolyást szerezhetnek a nagy drónipari cégek a légiforgalmi irányításban. Éppen ezért a HungaroControlnál egy új kutatás-fejlesztési team is foglalkozik a témával.

AIRportal.hu: egyre több balesetet idéznek elő drónok, nagyon hirtelen terjedt el a technika, mit tud ezzel a HungaroControl kezdeni?

Szepessy Kornél: a drónipar már eddig is nagy bővülésen ment keresztül, de a java még csak most jön. Várhatóan 2020-ra olyan drasztikus mértékben terjednek el a drónok és olyan nagy mértékben emelkedik majd a drónokkal végzett feladatok száma, amely minden országot rá fog kényszeríteni a szabályok bevezetésére. A HungaroControl annak a híve, hogy betartható szabályok szülessenek.

A ferihegyi toronyirányítás felügyelete alá tartozik Pest teljes légtere, kb. egymillió lakossal. Most ki-tudja hányszáz drón, két év múlva akár tízezer drón is lehet a területen, akik Pesten csak a torony engedélyével repülhetnének. Ez teljesen lehetetlen. Ha a szabályozás azt mondja ki, hogy márpedig a torony engedélye kell, akkor tele leszünk illegális repülésekkel, ami kezelhetetlenné teszi a helyzetet.

Ezért olyan szabályozás kell, amely lehetővé teszi a legális drónozást, betartható és be is tartatható mindkét fél részéről.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Fejlődésének trendjeit figyelve a drónipar akár 5-10 éven belül nagyobbra nőhet, mint a teljes légiközlekedés. Ezt már olyan globális cégek is felismerték, és kezdtek belefolyni, mint a légiközlekedésben korábban abszolút nem érintett Amazon, a Deutsche Telekom, vagy a Google, az amerikai keresőóriás amelyik már be is jelentette, hogy az iparág vezető szerepére pályázik. Ebben a helyzetben a léginavigációs szolgálatoknak újfajta gondolkodásmódot kell alkalmazniuk, hogy meg tudják védeni piacaikat és magukat.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu


Miért kellene? Hogyan veszélyezteti a drónipar az ANSP-k működését?

Az európai ATM ipar egy fontolva haladó, és nem progresszíven gondolkodó ipar, résztvevői nehezen tudnak többre gondolni, mint amit ma csinálnak. Ha nem képesek váltani, akkor a ma meglévő befolyásuk, befolyásunk el fog tűnni: a szabályokat nem a léginavigációs szolgáltatók, hanem a világcégek kedve szerint alakíthatják, sőt,

végső esetben akár a szegmens feletti kontrollt is elveszíthetik az ANSP-k.

Ez egy évtizeden belül akár meg is történhet. Ezért a HungaroControlnak nincs választása, hogy belefolyik-e a drónokkal kapcsolatos folyamatokba, vagy sem. Több fontos kutatási feladat mellett ezért is hozta létre az új kutatás-fejlesztési részleget, amely a többi közt ezt a szegmenst is tanulmányozza.

Ha ennyire egymás konkurenciája lehet a jövőben a két szektor, akkor nem lenne érdemes megelőző csapásként együttműködni velük?

Pont így látom én is. Az utóbbi időben egyes gyártócégek szóhasználatában és témái között megjelent a bomlasztó technológiák (disruptive technologies) fogalma, amelyek arról szólnak, hogy egy új technológia a környezetét is bomlasztani kezdi. Könnyen ilyenné válhatnak a drónrendszerek, amelyek kutatásába egyes ANSP-k be is csatlakoztak. Látható, hogy egyes szereplők tudatosan túl akarnak lépni a „becsontosodott” európai rendszereken. Ennek még több kockázata van, de a HungaroControl egy hasonló projektmegkeresést nem fog elutasítani.

Úgy tűnik, hogy ez most a legforróbb krumpli…

Pedig nem, ennél sokkal fontosabb most a HungaroControlnál a kényszerhelyzeti toronyirányítás projekt folytatása és majd a lezárása. Most ott tartunk, hogy ősz elején befejeződött a tesztelés, idén az első negyedévben készül el teljesen a technológia, remélhetőleg megkapjuk a szükséges hatósági jóváhagyást, és így a toronynak már lesz távoli kényszerhelyzeti irányítása.

A második fázisban, terveink szerint jövőre megcseréljük a szerepeket, és az irányítás már az ANS III épületben kialakított távoli központból történik majd, a torony pedig a kényszerhelyzeti irányítás színhelye lesz.

2020-tól pedig teljesen megszűnhet a toronyból történő irányítás, ekkortól a kényszerhelyzeti feladatellátás már az ANS I-ben lesz.

Milyen feladatok vannak még az első fázis lezárásáig?

Fotó: HungaroControl | © AIRportal.hu

Fotó: HungaroControl


A Budapest Airport oldalán kell még rendszerfejlesztést tenni, a saját rendszereinket kell finomítani, illetve a nyári tesztek során előjött problémákat kell kijavítani. A toronyirányítás jövő évre tervezett átköltöztetéséhez a most mintegy 20 kamerából álló rendszert 60 darabosra kell fejleszteni, csak ez után vezethető be élesben a távoli toronyirányítás. De még így sem késő, így is az első lesz a világon a HungaroControl ezzel a radarral megtámogatott kameraképeken alapuló torony kényszerhelyzeti megoldással a közepes-nagy forgalmú repülőterek között.

Ezek szerint máshol már van.

Igen, egy vagy a közelmúlt óta talán két regionális svéd repülőtéren már működik, de ott egyszerre csak egy gépet kezelnek, így a teljes felügyelethez is elegendő néhány kamera képe.

Mit akar kezdeni a HungaroControl ezzel a know-how-val? Gondolom nem akarja megtartani magának.

Két verzió létezik a hasznosításra, a közös pont az, hogy mindenképpen hasznosítani akarjuk, mert ez is pozíciószerzés a konszolidáció előtt álló európai ATM-szektorban. Az egyik verzió szerint a know-how-t és a bevezetéshez kapcsolódó szimulációs és oktatási szolgáltatásokat értékesítjük, majd arról kiszámlázunk egy összeget. A másik verzió szerint a tudás átadásáért cserében Kutatás-Fejlesztési célú együttműködést is kérünk olyan partnerekkel, akikkel való együttműködésből profitálni tudunk. A HungaroControl hírnevének, lobbierejének nagyon jót tenne, ha olyan cégekkel működik együtt, mint dubaji, vagy szingapúri felhasználók, esetleg a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA). Ezek a piaci szereplők ugyanis már érdeklődtek a távoli toronyirányítási megoldásunk felől.

Ezek szerint az oly híres és már-már jelképnek számító irányítótorony hamarosan végleg elveszti szerepét…

Igaz, nem csak a repülőtér, hanem a HungaroControl egyik szimbóluma is a ferihegyi torony, de a technikai fejlődés néhány éven belül idejét múlttá fogja tenni.