Naponta közlekedő járatot indít Zágrábba az Emirates Dubajból 2017. június 1-től. A járatokat a menetrendi adatbázisok szerint háromosztályos Boeing 777-300-as repülőgépek teljesítik majd.

A járat helyi idő szerint 12:20-kor érkezik Zágrábba és 15:35-kor indul vissza Dubajba a hét minden napján az airlinroute.com információi szerint.

Zágráb az első olyan volt jugoszláv város, ahova az Emirates repül.

A repülőtéren a múlt évben készült el az új utasterminál, mely már felkészült a szélestörzsű repülőgépek fogadására is.

Korábban a dubaji hibrid-modellben működő légitársaság, a FlyDubai üzemeltetett járatokat a horvát fővárosba, azonban 2016. novemberében a cég felfüggesztette a zágrábi járatait, ahogy akkor írták, üzemeltetési okok miatt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Budapestre 2017. február 1-től kétosztályos Boeing 777-300ER repülőgépekkel teljesíti járatait az Emirates.

Ajánló Két osztályos gépeket küld Budapestre az Emirates februártól

Megszűnik az első osztály, de sokkal több turista osztályú férőhely lesz elérhető az Emirates budapesti járatain. A légitársaság jövő februártól két osztályos repülőgépeket közlekedtet az eddigi három osztályosok helyett Budapestre. Részletek…

A zágrábi járattal egy új, izgalmas régió kapuit nyitja meg az Emirates utasai számára

Európai útvonalhálózatát bővítve naponta közlekedő járatot indít Dubaj és Zágráb között 2017. június 1-től az Emirates. Az új délkelet-európai célállomást a horvát fővárosból egyetlen szélestörzsű repülőgépként közlekedő Emirates Boeing 777-300-asa szolgálja ki.

„Az Emirates 2003 óta jelen van Horvátországban, így a teljeskörű működés beindítása természetes volt. Örömmel tölt el minket, hogy lehetőség nyílt egy ilyen festői úti céllal bővíteni a légitársaság globális útvonalhálózatát. Izgatottan várjuk a partnereinkkel és részvényeseinkkel való közös munkát Horvátországban, hogy világhírű szolgáltatásunkat fiatal, korszerű, széles törzsű gépekből álló flottánkon biztosítsuk utasaink számára. Elkötelezettek vagyunk emellett a Horvátország és Dubaj közötti kereskedelem és turizmus serkentésében, valamint a beutazó turistaforgalom növelésében a Közel-Keletről és az Ázsia-Csendes-óceán térségből, ahol az Emirates 45 célállomáson üzemeltet járatot” – mondta el Thierry Antinori, az Emirates alelnöke és kereskedelmi igazgatója.

A zágrábi járattal egy új, izgalmas régió kapuit nyitja meg az Emirates utasai számára. A kultúrával és történelemmel átitatott város hangulatos kávézókkal és éttermekkel várja a látogatókat a tavaszi és nyári hónapokban. Az ország észak-nyugati részén fekvő fővárosból egyszerűen megközelíthetők a hegyek és nemzeti parkok, ahol az utazók kirándulhatnak vagy gyönyörködhetnek a természet szépségében, a lenyűgöző látványt pedig megörökíthetik az Instagramra vagy a fotóalbumba. A téli hónapokban a húsz perces autóúttal elérhető Medvednica-hegységben fekvő Sljeme sípályái kiváló alternatívát kínálnak az Alpok forgalmas síterepei mellett.

A Dalmát tengerparton Split festői üdülőhelye, valamint Hvar és Brac exkluzív szigetei várják az utazókat, a part mentén távolabb fekvő Dubrovnik UNESCO világörökség-listáján szereplő történelmi központjának barokk katedrálisai és fallal körülvett óvárosa a tévénézőknek a Trónok Harca Királyváraként lehetnek ismerősek. A város lenyűgöző építészete a Disney-t is megihlette, hiszen a 2017-ben debütáló Star Wars VIII. egyes jeleneteit itt forgatták.

Az ország a rekreációs- és üzleti célból utazók, különösen a távol-keleti országokból, így a Dél-Koreából, Japánból, Tajvanból, Szingapúrból és Ausztráliából érkezők körében is népszerű úticél. Az Emirates új szolgáltatása által nyújtott kedvező csatlakozási lehetőségek zökkenőmentesebb és kényelmesebb utazást biztosítanak Zágrábba az említett piacokról és további indulási pontokból egyaránt.

Az Emirates új járata a horvát utasok mellett a szomszédos Szlovéniában vagy a Magyarország és Ausztria déli területein élők számára is kényelmes utazási lehetőséget kínál Dubajba és tovább. A rekreációs és üzleti céllal utazóknak Dubaj egy háromosztályos konfigurációval működő, modern, szélestörzsű repülőgéppel lesz elérhető, az onnan tovább utazók kevesebb mint 4 órás átszállási idővel folytathatják útjukat Sanghajba, Pekingbe, Bangkokba, Kuala Lumpurba, Sydney-be, Melbourne-be, a Maldív-szigetekre, a Seychelle-szigetekre vagy Sri Lankára.

A légitársaság az üzleti célból Dubajból Zágrábba utazók számára kedvező kora délutáni landolást biztosít a Franjo Tuđman Nemzetközi Repülőtéren. A növekvő számú, magasan képzett fiatal törekvéseinek köszönhetően Zágráb a tech start-up cégek inkubátorává vált, a régió ipari központjaként működő várost az új szilikonvölgyként is emlegetik. Az új technológia és távközlés mellett több nagy horvát és közép-európai vállalat is a belvárosban létesítette központját vagy regionális irodáját.

A közel-keleti és távolabbi vállalatok számára az Emirates útvonalaival korábban nem érintett délkelet-európai régió még könnyebben elérhetővé válik. Az Emirates naponta közlekedő B777-es gépe járatonként akár 16 tonna áru szállítását is lehetővé teszi, lehetőséget kínálva a horvát exportnak a globális piac eléréséhez, és támogatva a kereskedelmet.

Az EK129-es járat Dubajból 8 óra 15 perckor indul és helyi idő szerint 12 óra 20 perckor érkezik Zágrábba. A visszaútra az EK130-as járat 15 óra 35 perckor száll fel Zágrábból és 23 óra 5 perckor landol Dubajban.

Az útvonalat kiszolgáló háromosztályos konfigurációval működő Emirates Boeing 777-300 12 ággyá alakítható First osztályú üléssel, 42 Business osztályú üléssel és 310 kényelmes Economy osztályú üléssel várja az utasokat. Az Emirates díjnyertes ice fedélzeti szórakoztatórendszerének közel 2500 audio- és vizuális programot kínáló csatornája minden osztályon rendelkezésre áll, a gourmet a la carte konyha finomságait ugyancsak minden utas megkóstolhatja. Az Emirates világhírű szolgáltatását és vendégszeretetét a több mint 130 országból származó nemzetközi légiutas-kísérő személyzet biztosítja, amelynek tagjai között 234 horvát nemzetiségű munkatárs is található.