Nem sikerült tető alá hozni az Alitalia és az Air Malta közti megállapodást, az olaszok egyre nagyobb bajban vannak, a kormánnyal is egyezkednek. A diszkontosítás is felmerült már a társaságnál.

A ch-aviation a Malta Today lapra hivatkozva arról számolt be, hogy megszakadtak a tárgyalások a máltai légicég 49 százalékának felvásárlásáról annak ellenére, hogy az olaszok még szándéknyilatkozat formájában is kifejezték vásárlási szándékukat. Tavaly júliusig kellett volna a részletekről is megállapodni, miután ez nem következett be, az ügyhöz közeli források szeptemberben kezdtek el gyanakodni arra, hogy nem lesz eredményes a tárgyalássorozat.

Hivatalos okot egyelőre nem tudni, az olasz sajtó egyelőre az Alitalia 49 százalékos tulajdonosára, az abu-dzabi székhelyű Etihadra gyanakodik, amelynek más tervei vannak az európai légitársaságok akvizícióját illetően. Ezt követően Cramer Ball vezérigazgatónak elég nehéz volt maga mellé állítani a hitelezőket és részvényeseket egyaránt, és az olasz kormány sem repdesett az örömtől.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu


Azok után, hogy az Alitalia a megmenekülési terv részeként újabb 2 ezer fős létszámcsökkentést tervez meglepő lett volna, ha akvizícióra fordítják az egyébként is hitelből szerzett pénzt. A Reuters hírügynökség szerint a héten már a kormány képviselőivel is egyeztetett az olasz társaság a leépítésről. A kormány azonban addig nem áll szóba az Alitaliával, amíg nincs fix üzleti terve a struktúraváltás utáni időszakra.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Il Messaggero olasz lap úgy tudja, hogy a 2 ezer fős leépítés mellett mintegy húsz gép flottából történő kivonása is a tervek között szerepel. Ez egybevág azokkal a korábbi hírekkel, amelyek szerint a keskenytörzsű flotta karcsúsítása is napirenden van, ahogy a veszteséges járatok megszüntetése is.

A lap most annyit toldott még hozzá a korábbi hírekhez, hogy ketté válna az Alitalia: egy diszkont formában működő cégre, valamint a hosszútávú járatokat teljesítő társaságra.

December végén írt először az olasz sajtó arról, hogy az Alitalia – bár korábban rátalált a jövedelmező útra – nem hozza a várt eredményeket. A légitársaság legutóbbi közleménye szerint a részvényesek hatvan napot adtak az Alitaliának, hogy megegyezzen a szakszervezetekkel, illetve befektetőkkel. Az olasz sajtó szerint ez lefordítva annyit jelent, hogy hatvan napi üzemelésre elegendő pénzt biztosítottak hitel formájában.

Luca Cordero di Montezemolo elnök még a nyáron azt nyilatkozta, hogy az Alitalia napi félmillió euró veszteséget termel, miközben az első Etihados tervek között 2017-re már százmillió euró körüli nyereséget prognosztizáltak.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu


Korábbi megmentőjük most a hóhéruk lehet, ugyanis az Etihad egyesek szerint megelégelte a folyamatos veszteségeket, és a kilátástalanságot, ezért a Lufthansának passzolná át a légicéget. Ebbe a képbe beleillik az Alitalia európai üzemének diszkontosítása, így ugyanis a Lufthansa jobban be tudná integrálni az Eurowingsbe, amelyet az airberlinnel is hizlalnak. Így meglenne a Lufthansának oly fontos római bázis, és diszkont leányvállalatuk még nagyobb lehet.