Megoldódhat a Bombardier CSeries 100-asok lassú érkezése miatti típuscsere probléma a Swissnél, idén várhatóan egy tucat érkezik a típusból Zürichbe.

Fotó:AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó:AIRportal.hu

A Lufthansa-leány idén júliusban mutatta be a világ első Bombardier CS100-asát, a kanadaiak nagy reménységét ugyanis a svájci légicég kezdte üzemeltetni elsőként. Egyik első útja egyből Budapestre vezetett és egy hónappal később a légicég teljesen elégedett volt a típussal.

A Bombardiernél azonban a beszállítási láncban probléma keletkezett, ezért 2016-ban nem tudtak annyi gépet leszállítani, mint azt tervezték, és mint amennyire a Swiss a szerződés alapján jogosan számított is. Korábban azt tervezték, hogy Budapest mellett a többi közt Varsóba, Brüsszelbe, Nizzába, Stuttgartba, Hannoverbe, Milánóba, Firenzébe és Bukarestre is repülnek majd a CS100-asokkal.

A géphiány azonban áthúzta a számításokat, ezért a korábbi terveket javarészt visszavonták és október helyett csak idén márciusban kezdik teljesíteni a többi közt a düsseldorfi, frankfurti, amszterdami, milánói járatokat, Alicantéba, Drezdába, Firenzébe, Grazba, Lipcsébe pedig egyelőre nem repülnek CS100-assal.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Swiss másik bázisára, genfbe várhatóan idén tavasszal érkezik meg az új típus.

Karin Müller, a Swiss szóvivője az Air Transport Worldnek most azt mondta, idén 12 darab CS100-as érkezhet Kanadából, és megjelennek a flottában az első CS300-asok is. Utóbbi típusból az első példány a második negyedévben érkezhet meg és a genfi bázisra kerül majd.

A tervek egyébként nem változtak, a késés ellenére továbbra is 2018-ra forgalomba szeretnék állítani mind a 30 CSeriest.