Átvette a második CS300-asát az airBaltic, a CSeries nagyobb befogadóképességű változatának indító légitársasága. A rigai bázisú légitársaság összesen húsz darabot rendelt meg a Bombardier 145 utas szállítására képes, új generációs regionális típusából, amelyekkel a kiöregedő Boeing 737-300-asokat és -500-asokat helyettesítik. Az első példányt 2016. november végén adta át a kanadai gyártó az airBaltic részére.

YL-CSB, az airBaltic második CS300-asa. (Fotó: airBaltic) | © AIRportal.hu

YL-CSB, az airBaltic második CS300-asa. (Fotó: airBaltic)


A kanadai gyártó mindössze 5 hónappal a CS100-as átadása után már a második új típust tudta beindítani. A CS300-as 99 százalékban ugyanazokból az alkatrészekből építkezik, mint a 100-as, emiatt külön pilótavizsga sem kell rájuk. A 100-150 székes szegmensben ez most a legújabb, és a nulláról elkezdett fejlesztés, amely saját tapasztalataink szerint a kabinban is érződik, és a teljesítményadatokon is meglátszik. A hatótávolság 20 százalékkal nőtt, miközben az egy utasra vetített költségszint 18 százalékkal alacsonyabb, mint a versenytársaknál.

Míg a CS100-as 108-133, addig a CS300-as 130-160 székes konfigurációban érhető el. Eddig összesen 358 gépre érkezett rendelés a Bombardier-hez (123 darab 100-as és 235 darab 300-as), a legtöbbet, 75-öt a Delta rendelt eddig.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.