Használt keskenytörzsű utasszállító gépeket – Boeing 737-eseket vagy Airbus A320-asokat – vásárol a magyar kormány a honvédségnek az expedíciós missziók személyi váltásának kiszolgálására, és a Malév megszűnése óta szünetelő nemzeti légi evakuációs képesség helyreállítására és delegációk szállításáraszámolt be cikkében a Magyar Nemzet.

Boeing 737-800NG az amerikai repülőgépgyár festésében. (Forrás: Boeing) | © AIRportal.hu

Boeing 737-800NG az amerikai repülőgépgyár festésében. (Forrás: Boeing)

A lap cikke megemlíti, hogy a Magyar Honvédség negyven év körüli An-26-os könnyű szállítógépei nem tudják kiszolgálni az afganisztáni és a kurdisztáni néhány száz fős missziók elsősorban személyszállítási igényeit, illetve biztosítani egy olyan nemzeti légi evakuációs képességet, mellyel egy vészhelyzetben akár a csapatokat, akár civileket haza lehet menekíteni, amire a magyar állam a Malév felszámolásával képtelenné vált.

Értesüléseik szerint a Zrínyi 2026 fejlesztési program első, ugyanakkor több fázisban megvalósítani tervezett tétele lesz a minimális mértékben módosított utasszállítók beszerzése, melyek száz-kétszáz főt és néhány tonnányi, nem túl nagy méretű árut (csomagokat, katonák egyéni felszerelését) képesek közepes távolságra (egész Európa, Közép-Ázsia, Afrika nagy része) leszállás nélkül szállítani.

Ezek három példányának beszerzése – a követelmény leginkább a világ két legnépszerűbb utasszállítójára, a Boeing 737-esre és az Airbus 320-asra illik – a használt piacról 2017-ben a jelek szerint meg fog történni a lap cikke szerint, bár a HM nem határozott meg beszerzési időintervallumot.

A 15-20 éves gépek darabára a lap információi szerint a néhány tíz millió eurós sávban (3-10 milliárd forint) mozog.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mivel a honvédségnek nincs megfelelő háttere az ilyen gépek üzemeltetéséhez a lap úgy tudja:

a beszerzésre és fenntartásra valamilyen Budapesten is bázissal rendelkező, magyar kötődésű légitársasággal, civil karbantartó céggel közös konstrukciót alakíthatnak ki.

A lap a szakminisztériumhoz intézett kérdéseire adott válaszaiban hangsúlyozzák, hogy nem a politikai vezetők szállítására szánt (VIP) gépekre kér ajánlatot a HM Védelemgazdasági Hivatala. Ugyanakkor tény, hogy a belső tér rugalmas átalakításával erre is megfelelnének, bár az is igaz, hogy még a legnagyobb miniszterelnöki, köztársasági elnöki delegáció is ritkán éri el az említett típusok kapacitását.

A szállítógépek beszerzése nem merülne ki ebben a három, a HM által nem túl beszédesen „közepesnek” leírt gépben.

A következő fázisában jönne két „könnyű” üzleti repülőgép, melyek valóban VIP-szállításra (néhány fős, akár civil, akár katonai delegációk célba juttatására) optimálisak,
ám ezek beszerzésének kommunikációját politikai okokból nem tartják célravezetőnek, nehogy rá lehessen sütni a „kormánygépet vesznek maguknak” szlogent az ellenzék részéről. Itt szintén elsősorban használt gépekről lehet szó.

Airbus A320 (ceo - 'hagyományos' hajtóműves változat) az európai repülőgépgyár festésében. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Airbus A320 (ceo – ‘hagyományos’ hajtóműves változat) az európai repülőgépgyár festésében. (Fotó: Airbus)