Szigorítaná a hajózó személyzetre vonatkozó alkohol- és drogteszteket az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA), egyes esetekben ad-hoc tesztelést is végeznének.

Az ügynökség lapunkhoz lejuttatott közleményében azt írta, a Germanwings katasztrófája utáni újabb szigorítócsomagot terjesztenek ajánlásként az Európai Bizottság elé. Ennek végleges tartalma szerint a pilóták alkohol- és drogtesztjeinek rendszerét szigorítanák. Ennek értelmében a hajózó személyzetnek részt kell vennie egy ilyen teszten a munkába való felvételkor, illetve súlyos incidensek, balesetek után.

Az ajánlás tartalmazza azt is, hogy rehabilitáció után bejelentés nélkül bármikor kötelezhetik a személyzet a teszt elvégzésére, illetve a random alkoholszondás szűrést is kiterjesztenék. Emellett a légitársaságoknak minden pilótának biztosítani kell a mentálhigiénés támogató szolgálathoz való hozzáférést.

A légitársaságoknak az ajánlás elfogadásával kötelezően el kell végeznie a felvételt nyert pilóták pszichológiai állapotfelmérését.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az üggyel a bizottság 2017-ben foglalkozik majd legközelebb, pontosabb időpont egyelőre nem ismert.

A javaslatcsomag azért született, mert tavaly márciusban a Germanwings német diszkont légitársaság Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe a fedélzeten 150 emberrel hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén, az Alpokban. A végleges baleseti jelentés megerősítette a korábbi információkat, amelyek szerint a másodpilóta, a súlyos lelki problémákkal, depresszióval küszködő és emiatt korábban több terápián is átesett Andreas Lubitz bezárkózott a pilótafülkébe, és szándékosan vezette a gépet a hegynek.