A Bombardier módosítani fogja a CS300-as teljesítményadatait, mivel az eddigi repülések során kiderült, hogy jobb a fogyasztása, mint azt korábban számolták.

Az ATW Online szerint az eddigi repülések már bebizonyították, hogy a gép a katalógusadatoknál 2 százalékkal alacsonyabb költségszinten üzemeltethető, mint azt korábban számolták. A kanadai gyártó emellett büszke arra, hogy a teljes CSeries sorozatot fél éven belül kereskedelmi forgalomba állította a Swiss, illetve az airBaltic színeiben.

Arra a Bombardier már kevesebb szót vesztegetett, hogy beszállítói problémák miatt a lettek gépét is beszámítva összesen három gépet adtak át üzemeltetésre.

Fotó: Bombardier | © AIRportal.hu

Fotó: Bombardier


Robert Dewar programvezető a szaklap szerint azt hangsúlyozta, hogy mindkét gép az eredetileg elvárt költségszint alatt teljesít, emiatt a 100-as verzió főbb adatait már módosították, most a 300-ason a sor. Ennek részeként 2 százalékkal megnövelik a CS300-as maximális hatótávját, amely jelenleg 3300 tengeri mérföld, és ugyanennyivel csökkentik az egy székre vetített költségszintet is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Bombardier viszont ennyivel nem elégedett meg, az ATW szerrint újabb területeket keresnek, ahol javítani lehet a teljesítményadatokat. Fred Cromer kereskedelmi vezető szerint a gyártók az első fázisban általában azzal trükköznek, hogy csökkentik a gép súlyát, hogy elérjék a korábban kitűzött adatokat. Itt erre nincs szükség, de ez még nem jelenti azt, hogy hátra fognak dőlni Kanadában – fogalmazott.

Ha már hatékonyság, Cromer beszélt a gyártási kapacitások optimalizálásáról is. Az idénre tervezett hét gép átadása után jövőre már 30-35 gépet gyártanának le és adnának át üzemeltetésre. Az eddigi késedelmeket – talán nem kis meglepetésre – a hajtóműveket gyártó Pratt & Whitney okozza. Emlékeztetőül: a CSeries ugyanazokat a geared turbofan hajtóműveket használja, mint az Airbus A320neója. A Swiss tapasztalatai szerint viszont a Bombardier gépeinek hajtóművével semmi baj nincs.

A Bombardier fogadkozott, hogy esetükben nem műszaki, hanem beszállítói problémáról van szó.

Újságírói kérdésre válaszolva Cromer azt mondta, egyelőre nem terveznek nagyobb CSeries gépet, ahogy a Q400-as turbólégcsavaros típus kapacitásának bővítése sem merült fel egyelőre. Hozzátette: meglátják, hogy a piac hogyan alakul, de momentán elégedettek a Q400-assal.

A CS300-as 99 százalékban ugyanazokból az alkatrészekből építkezik, mint a 100-as, emiatt külön pilótavizsga sem kell rájuk. A 100-150 székes szegmensben ez most a legújabb, és a nulláról elkezdett fejlesztés, amely saját tapasztalataink szerint a kabinban is érződik, és a teljesítményadatokon is meglátszik. Az eredeti katalógusadatok szerint a hatótávolság 20 százalékkal nőtt, miközben az egy utasra vetített költségszint 18 százalékkal alacsonyabb, mint a versenytársaknál.

Míg a CS100-as 108-133, addig a CS300-as 130-160 székes konfigurációban érhető el. Eddig összesen 358 gépre érkezett rendelés a Bombardier-hez (123 darab 100-as és 235 darab 300-as), a legtöbbet, 75-öt a Delta rendelt eddig.