Megkapta az engedélyt az amerikai Közlekedési Minisztériumtól a Norwegian International az Egyesült Államokba irányuló járatokra. A légicégek és szakszervezetek forronganak, továbbra is azzal vádolják a Norwegiant, hogy a szakszervezeti megállapodásokat kicselezve akarnak olcsóbb munkaerőt foglalkoztatni és ezzel torzítanák a piaci versenyt.

Fotó: Norwegian Air Shuttle | © AIRportal.hu

Fotó: Norwegian Air Shuttle

A USA Today honlapján olvasható információk szerint Jenny Rosenberg államtitkár azt mondta, története egyik legkomplexebb vizsgálatát hajtotta végre a minisztérium. Hangsúlyozta, bár tisztában vannak azzal, hogy a versenytársak ellenzik a lépést, de a jog és a kétoldalú megállapodásokból származó kötelezettségek nem hagytak más lehetőséget, jóváhagyták a kérelmet.

Roger Dow, az Egyesült Államok Utazási Egyesülete elnöke azt mondta, semmilyen hátránya nincs annak, hogy újabb diszkont jelenik meg a piacon: egyrészt jó a fogyasztóknak, másrészt kibővíti a belföldi járatok piaci lehetőségeit, harmadrészt a gazdaságot is segíti, mivel így több költekező turista érkezik majd az országba.

Szintén támogatólag léptek fel Oakland, Orlando és Washington repülőterei, ahova a Norwegian járatot szeretne indítani, mivel a légikikötők több járatot tudnak kiszolgálni a norvég diszkont érkezésével.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az ellenzők pont azt a Nyílt Égbolt egyezményt hozzák fel ellenérvként, amely lehetővé teszi a járat megnyitását. Azt mondják, az Open Skies nem arra van, hogy segítségével megkerüljék a szakszervezeti megállapodásokat, vagy jogokat. A minisztérium viszont úgy látta, hogy ez még nem elegendő ok a kérvény visszautasítására.

Több szenátusi képviselő is azt mondta a USA Today-nek, hogy a döntés arculcsapásként hat, és azt, hogy a Norwegian gyakorlatilag egy virtuális légitársaság, amelyet azért hoztak létre, hogy alacsony költségszinten működjön és letörje a versenyt.

A Légi-utaskísérők Szövetsége is elítélte a döntést, azt írták, ezzel több ezer légiközlekedési dolgozót árultak el, a pilóták szakszervezete pedig a döntés megváltoztatását szeretné elérné minden lehetséges eszközzel. Tim Canoll, a pilóta-szakszervezet vezetője, – aki korábban több ellenvéleményt is megfogalmazott már a beadvánnyal kapcsolatban – azt mondta,

ez a hibás döntés egy olyan öröksége az Obama-adminisztrációnak, amely megmutatja, hogy mennyire semmibe veszik a dolgozó embereket az országban.

Hozzátette: a tisztességes piaci versenyt is sérti a minisztérium határozata, amely amerikai emberek munkahelyébe fog kerülni.

Fotó: Norwegian Air Shuttle | © AIRportal.hu

Fotó: Norwegian Air Shuttle


Az ügyben megszólalt a légitársaság is, Björn Kjos vezérigazgató azt mondta, a döntés „win-win” szituációt eredményez a fogyasztók és gazdaság között, vagyis mindkét fél nyerni tud az üggyel. Szerinte az Atlanti-óceán mindkét partja képes lehet előnyt húzni az üzletből, már csak azért is, mert a Norwegian 18,5 milliárd dollárért rendelt a Boeingtől 737-eseket és Dreamlinereket.

Johny Byerly, aki korábban a Nyitott Égbolt egyezség megszületésénél is segített és most a Norwegian tanácsadójaként szerepel a történetben azt mondta, a légitársaságok és a szakszervezetek egyetlen egy dolgot tesznek: megpróbálják a versenyt megakadályozni a transz-atlanti útvonalakon.

A Norwegian International még 2013-ban adta be járatnyitási kérelmét az USA Közlekedési Minisztériumának. Jelenleg a Norwegian hosszútávú járatokra specializált, Írországban bejegyzett leányvállalata üzemelteti a légitársaság Egyesült Államokba irányuló járatait, de Írországon kívül az Egyesült Királyságban és Szingapúrban is működik egy-egy leányvállalat.

Már korábban is azzal vádolták a Norwegiant, hogy így tud olcsóbban munkaerőt foglalkoztatni, például a szingapúri cégen keresztül olcsóbb hajózó személyzetet tud alkalmazni.