Az Emirates megkezdte az új generációs fedélzeti berendezéssel felszerelt Airbus A380 és Boeing 777-300ER repülőgépek átvételét. Az első új fedélzettel felszerelt A380-as, a 85. A380-asként ebben a hónapban érkezett a légitársaság flottájába, de novemberre várják még generációjából elsőként egy Boeing 777-300ER szállítását is, felső kategóriájú Business osztályú ülésekkel és további újításokkal – közölte lapunkkal a légitársaság.

Az A380-as megújult fedélzeti berendezése. (Fotó: Emirates) | © AIRportal.hu

Az A380-as megújult fedélzeti berendezése. (Fotó: Emirates)

Az új gépek érkezése összhangban áll a légitársaság modern, környezetbarát flotta kiépítése céljából történő folyamatos befektetéseivel, valamint az utasok számára biztosított magasabb szintű kényelemre és biztonságra való törekvésével.

A légitársaság közleménye bár több ponton „új generációs” repülőgépként, vagy „új típusként” említi a flottába érkező A380-800-as és Boeing 777-300ER repülőgépeket, ez azonban csak a légitársaság saját megnevezése szerint az utasfedélzet felszereltségére vonatkozik, nem jelent valóban új, vagy új generációs repülőgéptípust. – a szerk.

Új generációs Emirates Airbus A380

Az ikonikus Onboard Lounge és a First osztályon található fedélzeti Shower Spa mellett az új generációs Emirates A380 számos új funkcióval, többek között továbbfejlesztett üléskonfigurációval rendelkezik. Ez az első az ebben a pénzügyi évben várt hét repülőgépből, ezen felül további 51-et rendelt az Emirates.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A személyzeti pihenő áthelyezésével 25-tel több ülésnek jutott hely az Economy osztályon, a bővítés így összesen 426 utas fogadását teszi lehetővé az alsó szinten. A First és Business osztályú ülések száma 14, illetve 76 marad.

A számos újítás mellett még elegánsabb designt kapott a Business osztály: a plafon megemelésével tágasabb és pazarabb térben élvezhetik a repülést az utasok. Az Emirates új generációs A380-asán a középső folyosókra kerültek a 28%-kal megnövelt fej feletti tárolók.

Az Airbus A380-as új generációja a tervek szerint több hosszútávú útvonalat teljesít majd.

A Boeing 777-300ER új generációja

Az Emirates az új Boeing 777-300ER típus érkezését november végétől várja. Ez lesz az első a hatból ebben a pénzügyi évben, amelyet további 27 darab B777-es követ.

Az új repülőgépen a továbbfejlesztett Business osztályú ülések vízszintesig döntve 78 inch (kb. 198 cm) hosszúságú ággyá alakíthatók, egy minibárral és az iparág legnagyobb, 23 inch (54 centiméter) átmérőjű fedélzeti képernyőjével kiegészülve.

Az Economy osztályon az üléskonfiguráció újítása mellett az utastérbe két további ülés került, amellyel az osztály teljes befogadóképessége 306-ra növekedett. A First és a Business osztály üléseinek száma 8, illetve 42 maradt.

Friss megjelenést kaptak a Boeing 777-esek illemhelyei is: a fa kivitel és a világítás megnövelése mellett az oldalfali panel is új designnal bír.

Ilyen lesz a business ülés az Emirates új 777-esein

Forrás: Emirates

Az üzemanyag-takarékos repülőgépektől megnövekedett környezeti teljesítményt várnak, amellyel 2%-kal alacsonyabb lesz az üzemanyag felhasználásuk.

Boeing 777-300ER gépek a légitársaság budapesti járatain is

2017. február 1-től az Emirates Dubaj – Budapest járatát is már az újabb, megnövelt hatótávolságú Boeing 777-300ER repülőgépek teljesítik, azok közül is a kétosztályos – 386 turista és 42 business osztályú üléssel felszerelt – változatok.

Teljeskörű fedélzeti szórakoztatás

Miután az Emirates az utolsó A330-as és A340-es repülőgépét is nyugdíjazta, teljes flottája A380-as és B777-esekből áll. Ennek köszönhetően a repülés közben elérhető szórakozási lehetőségek teljes körűen működnek, a díjnyertes ice fedélzeti szórakoztatórendszer 2600 csatorna közötti választási lehetőséget ad az utasok kezébe.

Jelenleg az Emirates flottájának 85%-a rendelkezik Wi-Fi-vel a fedélzeten, beleértve az összes A380-ast. Emellett 108 repülőgépen élő műsorok is elérhetők, kilenc sport- és hírcsatornával.

Mivel hosszútávú utazásuk során az Emirates utasainak közel 90%-a csatlakozik a Wi-Fi-hez, a légitársaság folytatja az ezzel kapcsolatos fejlesztéseket havonta egyre több Wi-Fi-vel és élő TV közvetítéssel rendelkező repülőgép biztosításával.