A British Airways folytatja a diszkontosodási projektjét: átrendezi a keskeny- és szélestörzsű flotta kabinját is, az A320-asokon fapados méretű lábteret kínálnak majd.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

A Boarding Area nevű szaklap információi szerint arra készül, hogy a hosszútávú járatokat teljesítő Boeing 777-200-asok közül 25-öt több székkel lát el: 280 helyett 332 ülés lesz a fedélzeten.

Ebből a szempontból a brit fuvarozó kilóg a sorból, mivel a triplahetesek kabinjában soronként 9 szék volt 3-3-3-as konfigurációval, most viszont áttérnek a hagyományosabb 3-4-3 felállásra, vagyis a középső sorban eggyel több szék lesz a turista osztályon.

De nem csak ez lesz az egyetlen változás: a business osztályon 40-ről 32-re csökkentik a székek számát a premium economy javára, ahol 24-ről 48-ra emelkedik az ülésszám, a turista osztályon pedig 216 helyett 252 ülés fogadja majd az utasokat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az átalakításokat 2018 elején kezdik meg és főként azokat a 777-eseket érinti, amelyek a gatwicki bázisról teljesítenek járatokat.

A blog megjegyezte, hogy az egész arról szól, hogy a British Airways ahelyett, hogy megkülönböztetné magát a versenytársaktól, inkább beáll a sorba és most a long haul-low cost modellt követő Norvegiannel versenyez.

Jön a fapad az A320/321-eseken is

A Speedbird a 777-eseken kívül az Airbus A320-as és A321-es típusokat is kezelésbe veszi és sűrűbben székezik be őket ezzel javítva az egy székre jutó kiadásokat.

Fotó: British Airways | © AIRportal.hu

Fotó: British Airways

Az A320-asokat 2017 telétől a jelenlegi 168 székes helyett 180 székes kabinberendezéssel látják el, míg 2018 nyarától az A321-eseken a mostani 205 szék helyett már 218 lesz.

A Seatguru szerint az easyJet is ugyanilyen konfigurációval repül, ezek a diszkont légitársaságok 29-30 hüvelykes (73-76 centiméteres) széktávolságot biztosítanak.

A British új A321-székezéséhez legközelebb álló Aer Lingus a 218 székes berendezéssel 31-32 hüvelyk széktávolságot ajánl.

Mindez úgy tűnik csak a folytatása annak a költségcsökkentő programnak, amelynek részeként a brit légitársaság szeptembertől megszüntette az európai járatokon a főételt, ehelyett csak ropogtatni valót adnak, de a hosszútávú járatokon is kajamegvonással büntetnek, ahol egy szelet csokit adtak az utasoknak.