Az előzetes várakozásokhoz képest alacsonyabb harmadik negyedéves profitról számolt be az Airbus, amelynek hátterében az akadozó kereskedelmi gépgyártás és a gyenge helikopter üzletág áll. A cég egyúttal csökkentette a várható A320neo átadások számát is.

A közelmúltban adták át a tízezredik gépet, amely egy A350-es volt a Singapore Airlines színeiben. (Fotó: Airbus Industries) | © AIRportal.hu

A közelmúltban adták át a tízezredik gépet, amely egy A350-es volt a Singapore Airlines színeiben. (Fotó: Airbus Industries)

A Reuters hírügynökség jelentése szerint a negyedéves üzemi eredmény 21 százalékkal 731 millió euróra csökkent az előző évihez képest, az árbevétel pedig egy százalékkal 13,9 milliárd euróra csökkent. A cégcsoport zászlóshajója, a kereskedelmi gépek gyártása 26 százalékkal alacsonyabb adózott eredményt termelt úgy, hogy az árbevétel 4 százalékkal meghaladta a 2015-ös harmadik negyedévit. Ennek oka leginkább a beszállítói hálózat gyengeségéből adódó akadozó repülőgépgyártás.

A másik fő ok a helikoptergyártó üzletág gynege teljesítménye, 26 százalékkal alacsonyabb adózott eredményt ért el az üzletág.

Az előzetes piaci várakozások 743 millió eurós üzemi eredményt és 2 százalékos árbevétel-növekményt vártak annak ellenére, hogy az Airbus korábban már olyan információkat csepegtetett, amelyből következtetni lehetett a korábban jelzettnél rosszabb számokra.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A toulouse-i repülőgépgyártó cég ebben az évben számos problémával nézett, és néz szembe legújabb modelljei miatt. Sem az A320neo, sem pedig az A350 XWB gyártása nem úgy halad, ahogy azt az Airbus szeretné.

A két típusban egy közös: beszállítói problémák állnak a késlekedés hátterében. Az A320neónál a Pratt & Whitney hajtóműveivel akad probléma, amely már a megrendeléseket is veszélyezteti, a Qatar Airways már két gépről mondott le. Az A350-esnél pedig az egyik beszállító a Zodiac nem tud elegendő alatrészt (egyebek közt mosdót) szállítani a típushoz, emiatt nem tudják elvégezni a belső kialakítást.

Kevesebb neo, több Airbus év végére

Fotó: Airbus Industries | © AIRportal.hu

Fotó: Airbus Industries

Harald Wilhelm a sajtótájékoztatón közölte: korábbi terveik szerint az összes gépátadás 20 százalékát tették volna ki az A320neók, de most 15 százalék alá módosították az arányt. Az év eddigi részében 24 gépet adtak át, egész évre 45 példány kerülhet az üzemeltetőkhöz. Jelenleg 20 gép vár a Pratt hajtóműveire.

A neók kiesésével a társaság viszont nemhogy csökkentette, hanem növelte a várható gépátadások számát 650-ről 670-re.

Nem rég közölte az Airbus, hogy négy éven belül több gépet adna át, mint a Boeing, ehhez ezeket a problmákat is meg kell tudnia oldalni. Idénre az Airbus 650 átadott repülővel számol, 2,3 százalékkal többel, mint tavaly. Szeptember végéig a gyártó adatai szerint 462 gép hagyta el a gyártósorokat.

Az Airbus után a Boeing is nyilvánosságra hoztaharmadik negyedéves pénzügyi eredményét, amelyben ugyanúgy csökkenő árbevételről és nyereségről, üzemi eredményről számoltak be, mint toulouse-i vetélytársuk.