Új légiközlekedési szabályokat vezetne be a kormány az Egyesült Államokban, amelynek értelmében a késő feladott poggyász után is fizetni kellene.

 | © AIRportal.hu

Az AP hírügynökség jelentése szerint az erről szóló javaslatot a közlekedési minisztérium már nyilvánosságra hozta, a cél pedig a fogyasztói jogok erősebb védelme. Ennek értelmében a javaslat egyik legfontosabb része, hogy elfogadása esetén már nem csak a elveszett, de a késve érkező bőröndök után is kártérítés járna az utasoknak. Ugyanakkor a szakértők egyelőre nem határozták meg, hogy mekkora késés után járna kártérítés az érintett utasoknak.

A kongresszus korábban már kiadott egy iránymutatást a késés időtartamára vonatkozóan, e szerint

a belföldi járaton feladott poggyász 12, a nemzetközi járatokon feladott bőrönd 15 órás késése után kellene késedelmi díjat fizetnie a légitársaságoknak.

A további szabálymódosítások között szerepel az is, hogy a légicégeknek az alvállalkozók által üzemeltetett járatok által elszenvedett késéseket is ki kell mutatnia, és ezeket a kormányzatnak el kell küldeniük. Fogyasztóvédők szerint ezzel a lépéssel valósabb képet kaphatnak az utasok arról, hogy az adott légitársaság milyen teljesítményt nyújt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A társaságok a regionális járatokról eddig azért sem közöltek adatokat, mert az AP szerint ezek sokkal többször szednek össze kisebb-nagyobb késéseket, mint a közép- és hosszútávú járatok. Emellett kötelezettség sem volt ezen adatok feltüntetésére.

A nyilvánosságra hozott előterjesztés-tervezetben szerepel mozgáskorlátozottakat is érintő javaslat is, amely szerint a légitársaságoknak azt is fel kellene tüntetniük, hogy hány kerekesszéket rongáltak meg.

Az Európai Utazási Biztosító Zrt. legutóbbi, nyári adatai szerint a tavaly elkeveredett poggyászok 79 százaléka késve érkezett, 6 százaléka eltűnt, 15 százaléka megrongálódott. A csomagok átlagosan 1,76 nap alatt kerülnek vissza eredeti tulajdonosukhoz.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!