Kartellgyanú miatt az állami tulajdonú Malév GH leköszönő vezérigazgatója a versenyhatóságnál feljelentette a repülőgépek földi kiszolgálását végző török Celebit – írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

Illusztráció. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Illusztráció. (Fotó: AIRportal.hu)

A lap birtokába került dokumentumok és információk szerint a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) a földi kiszolgálást végző Malév Ground Handling két héttel ezelőtt távozó vezérigazgatója, Kisvári János tett bejelentést egy október 16-ai keltezésű levélben.

Az állami tulajdonú földi kiszolgáló vállalatot alig néhány hónapig irányító, leköszönő vezér egyúttal értesítette a vállalat tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-t is.

E szerint a török tulajdonú Celebi Ground Handling Hungary többször is kereste a Malév GH-t azzal, hogy a British Airways, az Iberia és az Air Lingus, valamint az Alitalia még futó tenderein beadandó árakat az egymással versenyző cégek egyeztessék.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A dokumentumban arra emlékeztetnek, a reptéri földi kiszolgálási piac éves szinten több mint 15 milliárd forintos forgalmat bonyolít le, ennek 48 százalékát a Celebi, 41 százalékát az egykori Malév-leány, a maradék 11 százalékot a brit Menzies Aviation és a magyar Budport Handling Kft. fedi le.

„Személyes találkozónk alkalmával több téma mellett az egyes repülőgéptípusokhoz tartozó árak is szóba kerültek. Ezeket az információkat, illetve a Celebi kérését az Malév GH árazásánál nem vettük figyelembe. […] Mivel a versenykorlátozó magatartás csak akkor lehet sikeres, ha minden piaci szereplő támogatja azt, ezért joggal feltételezhető, hogy a fent említett versenytársak mindegyikét megkereste a bejelentett vállalkozás” – áll a Malév GH leköszönő vezérigazgatója által szignált levélben.

„Vadkeleti viszonyok” a budapesti földi kiszolgálási piacon…

Név nélkül nyilatkozó repülőtéri források úgy tájékoztatták a lapot, hogy a földi kiszolgálási piacon már jó ideje vadkeleti viszonyok uralkodnak, így a most megfogalmazódott kartellgyanú nem életszerűtlen. Mint mondta, a vetélytársak legszívesebben „megfojtanák egymást egy kanál vízben”, de piaci pozícióik megtartásáért olykor kötnek „megnemtámadási szerződéseket”.

Egy másik forrás arra hívta fel a figyelmet, hogy

míg a Celebi a British Airways és az Iberia szerződéseiért hajt, a Malév GH számára az Alitalia megszerzése lenne fontos,
hiszen a vállalat 800 milliós mínuszt görget maga előtt A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy ezen a tenderen az MGH adta a legjobb ajánlatot.

A napilap informátorai szerint hasonló folyamatok, vagyis a pozíciók megőrzése mozgathatja a Menziest is. Ha valóban volt bármely fél részéről kartellezésre szándék, annak lényege az lehetett, hogy a Malév GH ne ígérjen alá a Celebinek és a Menziesnek az IAG tenderén, míg az Alitalia pályázatán az állami tulajdonban lévő cég ajánlatát ne „támadják meg” a versenytársak egy olcsóbb vállalással – olvasható a Magyar Nemzetben.

A GVH érdemben nem reagált a lap megkeresésére, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tájékoztatása szerint ők azonnal megtették a szükséges lépéseket a GVH-nál.

A Celebi tagad: a török tulajdonú társaság rövid válaszában megalapozatlannak nevezte a lap értesüléseit,
és hangsúlyozta, hogy mindenben betartják a vonatkozó szabályokat és előírásokat. A Menziestől szintén nem érkezett válasz, a Budport elhatárolódott a kartelltől – írja cikkében a Magyar Nemzet.

A Malév GH az anyacég 2012. februári csődje óta komoly gazdasági gondokkal küzd, 2015-öt 604 milliós veszteséggel zárta, saját tőkéje mínusz 241 millió forint volt tavaly év végén. Az MNV egyébiránt már elkészítette a Malév GH reorganizációs programját, ami több száz milliós racionalizálsát jelent.