Visszautasítja a döntést és fellebbez az Európai Unió a világkereskedelmi szervezet (WTO) határozata ellen, amely szerint tiltott támogatásokat kapott az Airbus.

Budapesten az A321neo! (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Budapesten az A321neo! (Fotó: AIRportal.hu)

Benyújtotta a fellebbezését az Európai Unió a közelmúltban megszületett döntés ellen, amelyben a világkereskedelmi szervezet, a WTO úgy határozott: az Airbus tiltott állami támogatásokat kapott, több milliárd dollár értékben.

Az aero.de cikke szerint az EU visszautasítja azt a megállapítást, hogy nem tartotta magát a korábbi WTO-határozatokhoz.

Ismert, a Boeing és az Egyesült Államok, illetve az Airbus és az unió mintegy tizenkét éve vitáznak a repülőgépgyáraknak juttatott állami pénzek ügyében, kölcsönösen tiltott, piacbefolyásoló beavatkozásokkal vádolva egymást.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Négy éve, 2012-ben a WTO úgy döntött, hogy a Boeing is kapott tiltott állami támogatást több milliárd dollár értékben.

Az Európai Bizottság a napokban azt is közölte, hogy szerinte a WTO-döntésben tévesen számolták ki a Boeing-gyárat ért károkat, és ha a WTO legutóbbi döntése érvényes marad, annak eredményeképp az Egyesült Államok milliárdos büntetővámokat alkalmazhat az unióból érkező importra.

Az EU szerint visszatérítendő pénzügyi segítséget nyújtott az Airbusnak 22 milliárd dollár értékben, és ez nem helyezhető egy lapra a tiltott állami támogatás esetével.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!