2018-ban várható az új Cargo City átadása a Budapest Airport 2. Terminál melletti hatalmas fejlesztési területen, addig a jelenlegi kapacitások fejlesztése történik – közölte René Droese, a Budapest Airport ingatlangazdálkodási igazgatója. A lépés szerinte azért is elkerülhetetlen, mert idén nagy mértékű növekedést tapasztaltak a légiáru szállításban. Szárnyal a hagyományos légi teheráru, de a futárcégek által kezelt árumennyiség is rohamosan növekszik – közölte lapunkkal a Budapest Airport.

Szeptemberben először lépte át a havi 10 ezer tonnát a budapesti repülőtéren kezelt cargo áru mennyisége, ami több mint 33 %-os növekedés tavaly szeptemberhez képest.

Idén várhatóan meghaladja majd a 100 ezer tonnát a ferihegyi cargo forgalom.

A növekedés mögött több tényező is áll

A 2016. márciusában újra járatot nyitó Qatar Cargo járat első járatának köszöntésére készült torta, háttérben a repülőgéppel. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A 2016. márciusában újra járatot nyitó Qatar Cargo járat első járatának köszöntésére készült torta, háttérben a repülőgéppel. (Fotó: AIRportal.hu)

A Qatar Airways Cargo idén márciustól heti kétszer (2016. október 7. óta pedig már háromszor) közlekedő járata nagy lökést adott a forgalomnak, de a budapesti piacon jelenlévő két másik nagy cargo légitársaság, a Cargolux és a Turkish Cargo is jól teljesít.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Szintén nagyon fontos szereplői a légiáru piacnak azok a légitársaságok, amelyek az utasszállító járatokon ún. belly cargo-t, vagyis a repülőgép rakterében a poggyászok mellett extra teherárut is szállítanak.

Ilyen légitársaság az Emirates is, amely tavaly decemberben váltott nagyobb típusra a naponta közlekedő Dubaj-Budapest járatán. A Boeing 777-es repülőgép rakterébe pedig irányonként akár 20 tonna áru is pakolható.

Az Air China pekingi járatain szeptemberben rekord mennyiségű belly cargo-t szállított, de ugyancsak sikeres volt teheráru szempontból az Air Canada Rouge transzatlanti járata Torontóba.

A forgalomnövekedés másik motorját a futárcégek jelentik, amik a Budapesten állomásozó repülőgépeikkel éjszaka repülnek ki megpakolva a nagy nyugat-európai elosztó központokba, majd hajnalban térnek vissza új áruval.

A DHL, a TNT, az UPS és a FedEx hagyományosan nagy szeletét teszi ki a ferihegyi áruforgalomnak,
a DHL ráadásul idén nyártól egy második napi járattal igyekszik kielégíteni a növekvő igényeket.

Újra beindult a Cargo City projekt, átadás leghamarabb 2018-ban

A bővülésnek köszönhetően minden eddiginél fontosabbá vált egy új, dedikált légiáru bázis, a fejlesztési tervekben Cargo City nevű létesítmény megépítése, ami a tervezés, a szükséges engedélyek megszerzése és az előkészületeket követően leghamarabb 2018-ra várható.

„Jelenleg is keményen dolgozunk a Cargo City fejlesztés elindításán és tárgyalunk a potenciális bérlőkkel, akik két éven belül a jelenlegi létesítmények helyett egy minden igényt kielégítő, világszínvonalú légiáru központban kezdhetik meg a munkát.” – mondta René Droese.

Az ingatlangazdálkodási igazgató azt is hozzátette, hogy

a Cargo City megépüléséig a jelenlegi infrastruktúrán hajtanak végre fejlesztéseket annak érdekében, hogy a repülőtér megfeleljen a növekvő igényeknek és a forgalom bővülésének.

A legtöbb légiáru kiszolgálását végző Çelebi például a jelenleginél kétezer négyzetméterrel nagyobb raktárat vehet birtokba hamarosan, ahol jobb környezet és megnövelt cargo biztonsági ellenőrzési kapacitás is segíti a cargo export kezelést.

Az egyelőre csak látványterveken létező Cargo City

 | © AIRportal.hu

 | © AIRportal.hu

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!