Határozatlan időre felfüggesztette működését október 3-tól a horvát hidroplán üzemeltető légitársaság, az European Coastal Airlines (ECA), a cég hivatalos közleménye szerint a horvát hatóságok által a cég működését önkényesen akadályozó adminisztratív intézkedések miatt.

A légitársaság első DeHavilland Twin Otter 300-6 repülőgépe. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A légitársaság első DeHavilland Twin Otter 300-6 repülőgépe. (Fotó: AIRportal.hu)

2016. augusztus 12. óta a cég járatainak üzemeltetését folyamatosan akadályozták, a légitársaság majdnem teljes flottáját nem engedték felszállni a hatóságok – közlemény szerint – nem megalapozott indokokkal.

A European Coastal Airlines a horvát kormányhoz fordult annak érdekében, hogy az ország hatóságainak önkényével szemben támogatást szerezzenek, azonban végül a cég részvényesei arra a döntésre jutottak, hogy nincs más lehetőségük, mint felfüggeszteni a járatok üzemeltetését.

Európa első menetrend szerinti hidroplán járatokat üzemeltető légitársaságaként a cég 2014. augusztusi indulása óta gyorsan terjeszkedett, mindössze 22 hónapos működése alatt 15 célállomást kötött össze egymással, több, mint 40.000 utast szállított. A cég augusztus közepéig mintegy 146 teljes állású munkavállalót foglalkoztatott, a döntés eredményeként

a munkatársak 90%-ától, 130 munkatársuktól megválnak november végével.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A cég közleménye hangsúlyozza, hogy az ECA a továbbiakban nem fektet be a horvátországi hidroplán üzletbe, amíg az adminisztratív és szabályzói környezet nem tisztul meg, nem válik kiszámíthatóvá és megbízhatóvá.

Augusztustól már csak korlátozottan üzemelt az ECA

Amint arról korábban beszámoltunk, a horvát hatóságok augusztus közepén felfüggesztették az European Coastal Airlines (ECA) a népszerű adriai üdülőhelyeken, DeHavilland Twin Otter 300-6 típusú hidroplánokkal járatokat üzemeltető cég engedélyét.

Horvátország Polgári Légügyi Hatósága azt követően döntött az ECA légi üzemeltetési engedélyének (Air Operator’s Certificate – AOC) felfüggesztése mellett, miután a cégnél tartott vizsgálatuk hiányosságokat tárt fel a repülésbiztonsággal összefüggő folyamatok és a repülőgépek karbantartása terén.

A hatósági vizsgálat azt követően kezdődött, hogy a horvát médiában a légitársaság repülőgépeinek rossz állapotát szemléltető fotók jelentek meg. A cég vezetése akkor csak a korábbi alkalmazottaik által terjesztett, rosszindulatú támadásnak minősítette a médiában közölteket.

A légitársaság engedélyének felfüggesztéséről szóló döntés a légitársaság elindulásának két éves évfordulója előtt néhány nappal született meg.

A légitársaság – saját hatáskörben – már egy héttel korábban ideiglenesen felfüggesztette a járatainak üzemeltetését és a foglalásokat is, de az akkori közlés szerint csak a hatósági vizsgálatok idejére, amíg minden szükséges papírmunkát elvégeznek.

A horvát hatóságok augusztus 25-től állították vissza a European Coastal Airlines (ECA) légi üzemeltetői engedélyét, akkor a légitársaság néhány napig újra fogadott foglalásokat.

A légitársaság azonban pár nappal később újra felfüggesztette a foglalásokat, mert ugyan az AOC engedélyüket a hatóság visszaadta, az ötgépes flottából csak egy repülőgép, a 9A-TOE lajstromjelű DeHavilland Twin Otter 300-6 repülőgépet engedték repülni. Az akkori közlés szerint a cég többi repülőgépe a vizsgálatok lezárásáig a földön marad.

Forrás: Eddy Meštrović – Edostuff – Youtube Channel