Ha a jövőben érkező A330-800neo gépeik teljesítménye lehetővé teszi, európai járatokat indítana a Hawaiian Airlines – nyilatkozta a vezérigazgató egy londoni fórumon. Mark Dunkerley arról is beszélt, hogy komolyan vizsgálják, lehet-e szerepe az útvonalhálózatukban az A380-as típusnak.

Főképp Londonba indítana járatokat a jövőben a Hawaiian Airlines, ha a megrendelt Airbus A330-800neo gépek teljesítménye ezt majd lehetővé teszi.

A vezérigazgató, Mark Dunkerley erről egy londoni fórumon beszélt a Bloomberg tudósítása szerint.

A cégvezető azt mondta: attól függ a járatnyitás, hogy milyen lesz a repülőgépeik belső elrendezése – főleg az ülőhelyek száma – és így a teljes súlyuk, de a végleges teljesítményadatok sem ismertek még. A típust a jelenlegi tervek szerint 2019-től állítja majd üzembe a légitársaság.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Dunkerley arról is szólt, hogy legalább fél tucatnyi hosszú távú útvonalon gondolkodnak Észak-Amerika és Ázsia felé, például New Yorkba, kanadai és kínai nagyvárosokba (jelenleg Pekingbe közlekednek csak). A járatnyitásokat az tenné lehetővé, hogy a jövő évtől érkező A321neo típusok felváltanák az Egyesült Államok nyugati parti városaiba jelenleg közlekedő A330-200-asokat és Boeing 767-eseket, utóbbiakból hármat nyugdíjazna is a cég. Így az Airbusokat átirányíthatják a fentebb említett célterületekre.

Ami azonban még érdekesebb, hogy a vezérigazgató közölte: komolyan megvizsgálják, lehet-e az útvonalhálózatukban szerepe az A380-as óriásgépeknek.

Főleg a Honululu és Los Angeles, illetve Tokió közötti útvonal esetében merült ez fel, előbbi városba napi hat, utóbbiba három járat közlekedik. Dunkerley szerint vagy a gyártól, vagy nemsokára a „használt gépek piacáról” is vonzó feltételekkel lehetne beszerezni a típust.

Mint ismert, nemrég a Singapore Airlines hozta nyilvánosságra, hogy első lassan tíz éves A380-asának lízingszerződését nem hosszabbítja meg, így a jövő évtől kikerül a flottából. A többi korai példányának sorsa pedig szintén kérdéses. Továbbá a Malaysia Airlines, pénzügyi gondokkal küszködve, el kívánja adni hat darab A380-asát.