A szárnyak törzshöz illesztésével megkezdte az Airbus az első A330neo, egy 900-as variáns végösszeszerelését a toulouse-i gyáregységben.

 

Az A330neo is megkapja az A350-es fekete keretes pilótafülke ablakokat. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Az A330neo is megkapja az A350-es fekete keretes pilótafülke ablakokat. (Fotó: Airbus)

A gyártó reményei szerint az elődmodellhez képest 14 százalékkal alacsonyabb egy székre vetített üzemelési költséggel repülhető majd az új típus az A350-eséhez hasonló szárnyvégeknek, a javított aerodinamikának és a Rolls Royce Trent 7000-es hajtóműveinek köszönhetően.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A gazdaságosság mellett az üzemeltetők a megnövelt hatótávnak is örülhetnek, az elődmodellhez képest 400 tengeri mérfölddel nagyobb távot, 6500-7500 mérföldet képesek megállás nélkül teljesíteni.

Odile Jubécourt programvezető a gyártó közlése szerint azt hangsúlyozta, hogy a nagyon szoros határidők ellenére időben sikerült elkezdeni a végösszeszerelést.

Arról az Airbus nem közölt friss adatokat, hogy mikorra fejeződhet be az első típus végösszeszerelése, valamint mikor kezdődhet meg a berepülés, így a korábban kommunikált egyetlen dátumot tudjuk csak leírni: a 2015-ben kezdődött gyártás után 2017 negyedik negyedévében várható az első kereskedelmi járat teljesítése.

Grafika: Airbus | © AIRportal.hu

Grafika: Airbus

A TAP lesz az A330neo első üzemeltetője és egyúttal portugál légitársaság lesz az európai gyártó új, „Airspace by Airbus” márkanév alatt bemutatott kabinberendezésének indító légitársasága is.

Szeptember végéig 10 légitársaság 186 darabot rendelt a neósított A330-asokból.