A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) szerint az európai kormányok tiltott állami támogatást nyújtottak az Airbusnak, a nem végleges határozat a Boeingnek adott igazat a 12 éve húzódó vitában.

Grafika: Airbus | © AIRportal.hu

Grafika: Airbus

A Reuters hírügynökség jelentése szerint a WTO helyt adott az amerikai panaszoknak, amelyek tiltott állami támogatás nyújtásáról szóltak, amelyeket az európai kormányok adtak évtizedeken keresztül az Airbusnak kölcsönök formájában.

Ezzel több milliárd dollárt kárt okoztak a Boeignek, a WTO ugyanis megalapozottnak találta azt az érvelést, hogy a kormányzati kölcsönök hozzájárultak ahhoz, hogy a Boeing elessen az üzletektől, kevesebb gépet adott el, emiatt profitja esett ki.

Bár az Airbus is ezzel vádolta meg a Boeinget, a genfi székhelyű WTO azonban utóbbi vádat nem tartotta megalapozottnak, bár a határozat egyelőre nem végleges, az Airbus pedig több, mint valószínű, hogy megtámadja azt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Boeing lapunkhoz eljuttatott közleményében azt írta, a WTO bebizonyította, hogy az Airbus nem más, mint egy kormányok által megalkotott kreálmány, amelyet tiltott állami támogatással tartanak fenn, mivel ezek nélkül az Airbus már nem is létezne.

A gyártó ugyanakkor tovább is ment, azt állította közleményében, hogy az Airbus létezése továbbra is ezen állami támogatásoknak köszönhető, mivel ilyen szubvencióknak köszönhetően sikerült az A350 XWB-t kifejleszteni. Ezt az összeget 5 milliárd dollárra tették. A WTO abban igazat adott a amerikai félnek, hogy az A350-es esetében is volt tiltott állami támogatást, de a fejlesztés finanszírozása a genfi szervezet szerint nem minősül állami beavatkozásnak.

A nagyjából 12 éve zajló háborúban korábban kölcsönös vádaskodások is elhangzottak, 2012-ben az Európai Unió több milliárd euróra akarta büntetni az Egyesült Államokat a Boeingnek nyújtott szabálytalan állami támogatás miatt. A WTO 2012 márciusában megállapította, hogy az Egyesült Államok 1989 és 2006 között összesen 5-6 milliárd dollár olyan támogatást nyújtott a Boeingnak.