A Népszabadság szerint inkasszózta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a Malév GH-nak 2012-ben adott hitelt, amely így állami támogatássá vált, ami tilos.

Fotó: MGH | © AIRportal.hu

Fotó: MGH

A lap több, egymástól független forrásra hivatkozva azt írta, 260 millió forintot vittek el az amúgy sem fényes anyagi körülmények között lévő, a Wizz Airrel is szerződésben lévő földi kiszolgálótól.

A Népszabadság felidézte, hogy a Malév GH-nak még 2012-ben dobott az állam 400 milliós mentőövet hitel formájában, miután a nemzeti légitársaság csődje miatt már a bérek és végkielégítések fizetése sem volt zökkenőmentes. Biztosítékként elzálogosították az MGH több nagy értékű eszközét: köztük repülőgép-mozgató járműveket, lépcsőket, generátorokat.

Bár a társaság átalakítása megkezdődött, de 2013-ban a folyamat megakadt, ezért az MGH anyagi helyzete nem sokat változott. A Népszabadság grafikája szerint az MGH 2011-ben még 10,5 milliárdos árbevétel mellett 2 milliárdos veszteséget termelt, 2015-ben 4,3 milliárdos árbevételt ért el és 604 millió volt a vesztesége.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mivel a lap információi szerint az MGH-nak napi pénzügyi gondjai vannak, így nem csoda, hogy a hitel visszafizetésnél is nehézségeik adódtak, emiatt kezdeményezte a hitelt nyújtó állami MFB az inkasszót.

Ezzel a bank is megkönnyebbült, és az MGH is, utóbbi azért, mert tehermentesek az eszközei, és a hitelnek álcázott állami támogatás visszafizetésével még egy szabálytalanságot is megszüntettek.

Az azonban probléma, hogy a pénzt egy eredetileg fejlesztési célra dedikált állami támogatásból tudta elvenni az MFB, amelyet elkülönítetten kellett (volna) tárolni.

Azzal, hogy ezt hiteltörlesztésre használták fel, újabb állami támogatás valósult meg. Kérdés, mit szólnak ehhez a cég konkurensei. Az inkasszónak a nemzetközi piacon sincs jó optikája, és könnyen előfordulhat, hogy a Malév GH-nál újabb hitelezők jelentkeznek majd – tudniillik szállítók sorának tartozik –, hogy kérjék a tartozás azonnali kifizetését. Ez pedig dominó-effektust indíthat el – olvasható a Népszabadságban. A lap kereste a társaságot, de kérdéseire eddig nem kapott választ.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!