Teheránba és Pekingbe is indítana járatokat az Air Serbia, így jövő nyártól megháromszorozódhat az Etihad hátszelével működő szerb légitársaság hosszútávú hálózata.

Fotó: Air Serbia | © AIRportal.hu

Fotó: Air Serbia

Az Ex-Yu légiközlekedési szaklap beszámolója szerint a tervekről a JAT utódjaként működő Air Serbia vezérigazgatója, Dane Kondić beszélt teheráni látogatása, valamint az után, hogy megállapodást kötöttek első kínai GSA partnerükkel.

A teheráni tárgyalásokat , amelyeket az elnök sikeresnek ítélt – azok után kezdődhettek el, hogy az unió megszüntette az országgal szembeni gazdasági szankciókat. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az első járatok csak jövő nyáron indulhatnak el, és ehhez szövetséget kell kötniük az Iran Airrel.

A felügyelő bizottság elnöke a lapnak azt mondta, megvalósíthatósági tanulmányt kell még készíteni a hálózat bővítéséről, de nagyon fontos, hogy visszaálljon a közvetlen légi kapcsolat Teherán és Belgrád között a két ország közötti üzemanyag-megállapodás miatt is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A járatot legutoljára a JAT üzemeltette, akkor az Egyesült Államok felé jelentős átszálló forgalom bonyolódott az összeköttetésnek köszönhetően, de Jugoszlávia széthullásával a járatot beszüntették. Az Ex-Yu szerint Szerbia legnagyobb utazásszervezője korábban már bejelentette, hogy 14 charter járatot szeretne indítani Teheránba idén, de adminisztrációs okok miatt a járatok nem indultak el.

A pekingi járathoz még a teheráninál is nagyobb reményeket fűz a légitársaság, ennek jegyében már kijelölték GSA-partnerüket is. Furcsa módon pár hónapja az Air Serbia még nem nagyon gondolkodott a kínai nyitásban, azt inkább az ország miniszterelnöke, Aleksander Vucic szerette volna, sőt, meg is kezdték a tárgyalásokat egy kínai légitársasággal 2017-es járatnyitásról.

Legutóbb még a juguszláv időkben volt összeköttetés a két ország között, a JAT 1979-től a 2000-es évek végéig közlekedett Pekingbe, 1978-tól az Air China jogelődje, a CAAC teljesítette a járatokat Karacsin keresztül Boeing 707-esekkel, majd Ürümcsiből Budapest érintésével érkeztek a járatok Belgrádba.