Az Emirates a Skywards nevű törzsutasprogramja fennállásának 16. évfordulóját ünnepli. A repülővel gyakran utazók számára kidolgozott programhoz eddig több mint 16 millióan csatlakoztak, és a légitársaság most bevezeti a Skywards Cash+Miles-t (készpénz és Skywards mérföldek), amellyel kedvezőbbek lehetnek a jegyárak is – közölte lapunkkal a légitársaság.

Az Emirates 2000-ben vezette be a Skywards törzsutasprogramot, és a tagok az elmúlt 16 évben 220 milliárd Skywards mérföldnyi jóváírást gyűjtöttek a repülőútjaikkal, a hotelfoglalásaikkal és a különböző neves rendezvényeken való részvételükkel. A program partnereinek körét és a jóváírások lehetőségeit a légitársaság globális utazóközönségének igényei szerint állítja össze.

Kedvezőbb lehet a repülőjegyek ára

A légitársaság a Skywards program folyamatos fejlesztésével az utasok változó igényeinek kíván eleget tenni: az Emirates folyamatosan keresi új, exkluzív partnereit, és olyan elemekkel bővíti a programot, amelyek az utasok számára még nagyobb értéket képviselnek, illetve még szélesebb körű választási lehetőséget és rugalmasságot biztosítanak.

Az Emirates ennek jegyében vezeti be a Skywards Cash+Miles-t, amellyel a repülőutak után járó jóváírás egyszerre történhet pénzben és Skywards mérföldekben. Az utasok a jóváírást mind a négy hűségszinten – kék, ezüst, arany és platina – már mindössze 2000 mérföldenként megkapják. Az új fejlesztés kedvezőbbé teszi a repülőjegyek árát, és a jóváírási rendszer bármelyik osztályon érvényesíthető.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Infografika

Forrás: Emirates | © AIRportal.hu

Forrás: Emirates

Az Emirates Skywards tagok igénybe vehetik a világ legnagyobb repülőterein a 39 Emirates lounge szolgáltatásait – ebből hatot a dubaji nemzetközi repülőtéren. Amennyiben az utas eléri az aranyfokozatú Skywards tagsági szintet, akkor kedvezményre jogosult a poggyász-szabályozást illetően is, és minden utazása során 20 kg extra poggyászt adhat fel.

Az Emirates Skywards programban jelenleg 14 légitársaság partner vesz részt, beleértve a stratégiai megállapodást az easyJet-tel és a Qantas-szal. Ezek az együttműködések biztosítják a tagok számára a világ egyik legnagyobb globális célállomás-hálózatához való hozzáférést. A programban 24 szállodai partner is részt vesz, világszerte közel 20 000 szálláshellyel.

Ez magába foglalja a Starwood Preferred Guest (SPG) programmal való együttműködést, amelynek keretében a Skywards tagok egyszerre szerezhetnek Skywards mérföldeket és Starpoints-okat, ha az Emirates-szel utaznak és Starwood hotelben szállnak meg.

Exkluzív lehetőségek

A légitársaság jelentős számú sport-, művészeti és kulturális rendezvény támogatója, amelynek köszönhetően a Skywards tagok olyan világhírű programokra juthatnak el, mint az Emirates Airline Dubaji Jazz Fesztivál.

A tagok számára január óta 40 sportrendezvényre több mint 12000 jegyet biztosított a légitársaság. A belépők világszínvonalú rögbi, tenisz és baseball mérkőzésekre, lovas- és Formula 1® versenyekre szóltak. A labdarúgó meccseken való részvétel lehetősége azonban az Emirates Skywards tagság egyik legfontosabb eleme. Az Emirates 6 vezető európai klubbot támogat – a Paris Saint-Germain-t, a Real Madrid-ot, a Hamburger SV-t, az SL Benfica-t, az Arsenal-t és az AC Milan-t. Az elmúlt 9 hónapban több mint 5000 jegy állt a Skywards tagok rendelkezésére, hogy élőben szurkolhassanak a spanyol La Liga, a Bundesliga, a Portuguese Primeira Liga, az FA Premier League, a Lega Serie A és a Ligue 1 mérkőzésein.

A sportrajongók mellett az Emirates Skywards a művészeknek is kedvez. 2010-ben indult el az éves dizájn verseny, amit ma Art of Travel néven ismer a világ. Ennek keretében minden évben feltörekvő művészeket hív meg a légitársaság, hogy megtervezzék a négy kedvezményszint tagkártyáit. A művészek ezáltal lehetőséget kapnak a globális bemutatkozásra.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!