A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint jelentősen javult júliusban a légi áru- és utasforgalom is, előbbi 18 hónapja nem látott fejlődést mutat.

Áruforgalom

Fotó: UPS | © AIRportal.hu

Fotó: UPS

A szervezet tájékoztatása szerint az áruforgalomban több meglepő változás is történt. Év közben volt, hogy visszaesést is mértek, a hetedik hónapban viszont 18 hónapja nem látott mértékű emelkedést produkált a szektor: 5 százalékkal nőtt az árutonna-kilométerben mért teljesítmény az előző év júliusihoz képest.

Némi üröm az örömben, hogy a cégek ezt némileg meghaladó mértékű, 5,2 százalékos kapacitás-bővítést hajtottak végre, emiatt a járatok átlagos töltöttsége 0,1 százalékponttal 41,3 százalékra mérséklődött.

Az év eddigi részében már megszokott volt, hogy a közel-keleti cégek teljesítenek a legjobban, de júliusban ez is változott: kisebb meglepetésre Európából jelentették a legnagyobb mértékű, 7,2 százalékos javulást. A Közel-Keleten 6,7 a piac majd’ 40 százalékát jelentő Ázsia-Óceániában 4,9 százalékos bővülés mutatkozott. A gazdasági válság sújtotta Dél-Amerikában 5,6 százalékkal zsugorodott a piac.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Utasforgalom

Fotó: Aeroporti di Roma | © AIRportal.hu

Fotó: Aeroporti di Roma

A személyszállítási szektor is jó hónapot zárt júliusban, átlagosan 5,9 százalékos bővülést mért a közel 270 taglégitársaság, viszont némileg itt is beárnyékolja a képet, hogy a cégek 0,1 százalékkal nagyobb, 6 százalékos kapacitás-bővítést hajtottak végre, így a töltöttségi mutató is csökkent 0,1 százalékkal 83,7 százalékra, és a marzsot is sikerült nyomás alatt tartani.

Ebben a szegmensben az áruszállítástól eltérően tovább folytatódott a közel-keleti cégek hegemóniája, ebből a térségből jelentették a legnagyobb, 13,1 százalékos javulást. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy ezek a cégek repülnek az afrikai után a második legalacsonyabb, 78,6 százalékos töltöttséggel.

Európában 4,1 százalékos, a piac legnagyobb szeletét, 31 százalékot birtokló Ázsia-Óceániában 9,8 százalék volt a javulás üteme.