Jelentős rendelést adhat le a közeljövőben a Qatar Airways az Airbus és a Boeing felé – jelentette be Akbar Al Baker a Bloomberg hírügynökség szerint.

A Qatar Airways egyik Airbus A350-ese Frankfurtban. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Qatar Airways egyik Airbus A350-ese Frankfurtban. (Fotó: AIRportal.hu)

A vezérigazgató az új gépek rendelését a flotta fiatalon tartásával indokolta egy dohai találkozón.

Ennél több részletet azonban nem mondott, így azt sem tudni, hogy milyen típusú gépeket rendelne a Qatar Airways – írta a Bloomberg.

Iparági szakértők azt sem tartják kizártnak, hogy az Airbusnak megtörhet e Qatar kesenytörzsű gépeknél lévő hegemóniája, miután Al Baker korábban már jelezte: a neók egy részét Boeing 737 MAX-okra cserélhetik, ha a gyártó nem talál záros határidőn belül megoldást a Pratt hajtómű-problémáira.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezek miatt a légitársaság lemondott három A320neo átvételéről és elállt az indító légitársasági szereptől is, amelyet aztán a Lufthansa kapott meg.

A lap szerint az is elképzelhető, hogy az olasz Meridiana 49 százalékának felvásárlása után az olaszok flottáját is segítenének megújítani új gépek érkezésével.

Jelenleg a Qatar Airays 50 darab A320neo családba tartozó gépre szóló megállapodással rendelkezik, az Airbus felé további 71 A350-es és 4 A380-as leszállításáról állapodtak meg. A Boeingtől a mostani rendelésállományban egy 60 darabos 777-rendelés szerepel.

Az Airbus dolgát nehezítheti az is, hogy az A350-eseket beszállítói problémák miatt nem tudják megfelelő ütemben gyártani, ezért az átadások száma rendkívül alacsony. Közel másfél évvel az első A350-es átadása után július 31-ig 30 darab gördült ki a toulouse-i végösszeszerelő sorról.

A Pratt & Whitney és az Airbus szakemberei július végén már múltidőben beszéltek a geared turbofan hajtóművek jól ismert problémájáról, de azóta egyetlen egy ilyen hajtóművel szerelt A320neot sem szállítottak le a megrendelőknek.

Interneten is elérhető adatbázisok szerint a Qatar Airways jelenleg 164 géppel rendelkezik, a legnagyobb példányszámban Boeing 777-eseket üzemeltetnek, összesen 43 szolgál belőlük a dohai cégnél, a flotta átlagos életkora 6 év.

A Qatar Airways egyik Boeing 787 Dreamliner repülőgépe. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Qatar Airways egyik Boeing 787 Dreamliner repülőgépe. (Fotó: AIRportal.hu)