Még augusztusban Airbus-delegáció tesz látogatást Iránban, majd szeptemberben New York-ban is zajlik tárgyalás a nagyhatalmak között, hogy tető alá hozzák az idén megrendelt repülőgépekről szóló szerződéseket, nem csak az európai gyártóval, hanem a Boeing képviselőivel is.

Az Iran Air repülőgépei az elmúlt években rendszeresen szálltak le Ferihegyen, hogy nyugat-európai repterekről Irán felé tartva üzemanyagot vételezzenek. A legtöbb európai reptéren nem szolgálták ki a légitársaság gépeit üzemanyaggal a kereskedelmi szankciók miatt. A képen látható EP-IBB lajstromjelű Airbus A300-605R repülőgépet 1994-ben gyártották. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az Iran Air repülőgépei az elmúlt években rendszeresen szálltak le Ferihegyen, hogy nyugat-európai repterekről Irán felé tartva üzemanyagot vételezzenek. A legtöbb európai reptéren nem szolgálták ki a légitársaság gépeit üzemanyaggal a kereskedelmi szankciók miatt. A képen látható EP-IBB lajstromjelű Airbus A300-605R repülőgépet 1994-ben gyártották. (Fotó: AIRportal.hu)

Miután az iráni hírügynökség jelentése szerint július végén is járt Airbus-delegáció Teheránban, friss információk szerint még ebben a hónapban ismét tárgyalások zajlanak az európai repülőgépgyártóval 118 különféle Airbus-típus megrendeléséről az Iran Air számára.

Mint ismert, az ázsiai ország megállapodott a nyugati hatalmakkal, hogy a nukleáris energiát csak békés célokra használja, és az ellenőrzést is lehetővé teszi, ennek köszönhetően utóbbiak enyhítettek a szankciókon.

Így Irán a jelentősen elöregedett civil légiflotta megújításához mind az Airbustól, mint a Boeingtől számos gépet rendelt – egyelőre különféle nehézségek és az USA keményebb hozzáállása miatt csak előzetes megállapodásokat lehetett kötni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A szerződések megkötése mintegy tíz hónapja húzódik az Aero.de összefoglalója szerint, mert például az Egyesült Államok exportot felügyelő szervei egyelőre nem adtak engedélyt, így az Airbusok mellett a 109 Boeing-gépre szóló rendelést sem tudják véglegesíteni. Feltehetően a 40 darab ATR-re szóló megállapodásnak is ez a sorsa.

Most az iráni IRNA hírügynökség jelentése szerint Abbász Akhundi iráni közlekedési miniszter arról tájékoztatott: reméli, az augusztusi újabb tárgyalások után az Airbus-ügyben legkésőbb ez év végéig sikerül megállapodni, és a Boeing-gépeket illetően is történtek előrelépések. Hogy mik ezek, a jelentés nem részletezi.

Az exportengedélyek hiányán túl – hiszen az Airbusok is tartalmaznak amerikai részegységeket – a finanszírozási gondokat az okozza, hogy az európai nagybankok, amelyek az Egyesült Államokban is aktívak, kénytelenek megakadályozni a pénzügyi manővereket a még érvényben lévő szankciók miatt. Bár az „atommegállapodás” tavaly júliusban már megszületett, és az idén januárban feloldották a gazdasági korlátozások nagy részét.

Teheráni források szerint szeptemberben New York-ban megoldódhat az exporttilalom kérdése és a finanszírozási gond is, amikor összeülnek az ENSZ öt, vétójoggal rendelkező tagjának és Németországnak a képviselői.

Korábban az Airbus a pontos „megrendelőlapot” is nyilvánosságra hozta. Az irániak 12 darab A380-asra (amelyek az elmúlt hónapok hírei szerint nem véglegesek a listán), 16 darab A350-1000-re, az A320ceo-családba, azaz a régebbi hajtóművekkel rendelkező típusokból tartozó gépekből 21 darabra, az újabb neo-kból 24 darabra, illetve 27 A330ceo-ra és 18 A330-900neo-ra tartanának igényt.