Az Air Koryo annyira rossz, hogy már a baráti ország, Kína is korlátozza a járataikat, miután nemrég kényszerleszállást kellett az egyik járatnak végrehajtania és számos hiányosságra derült fény.

A Skytrax által évek óta, így idén is a világ egyetlen egycsillagos légitársasága címmel kitüntetett észak-koreai nemzeti légitársaságnak eddig egyetlen területe volt a nemzetközi vizeken, ahol kvázi zavartalanul tudott működni, ez pedig a baráti ország, Kína.

Úgy tűnik viszont, hogy a nagy barátságnak is vannak határai, ugyanis a világ legnépesebb országa a Reuters szerint úgy döntött, korlátozza az országba irányuló Air Koryo járatokat, bár ennek részletei egyelőre nem ismertek. A lépés hátterében egy pár hete történt kényszerhelyzet áll: a Reuters jelentése szerint a koreai légitársaság Phenjanból Pekingbe tartó Tupoljev TU204-ese a kabinban tapasztalható füst miatt vészhelyzetet jelentett és Senjegben szakította meg útját.

A kínai hatóságok szerint a füst egy az utastéri csomagtároló alatt lévő kapcsolónál keletkezett a 20-as és 27-es sorok között.

Számos esetet összegezve Kína hét pontba szedte kéréseit. Azt kérte a többi közt az Air Koryotól, hogy javítsa a baleseti képzését füstjelzés, kidurrant kerék, tűz esetére, a pilóták kommunikációját a légiforgalmi irányítással, és a gépek karbantartását is fejleszteni kellene.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A legnagyobb kérés: a személyzet gondolja úgy, Kim Dzsongun magángépén teljesítenek szolgálatot.

Bár a légitársaság belépett a modern korszakba azzal, hogy 2012-ben elérhetővé tette az internetes jegyfoglalás, a legtöbb blog még a 9 dolláros hibás ár ellenére is lebeszéli az embereket az Air Koryo használatáról.

A légitársaság jelenleg 18 gépet tart a flottájában, ezek mindegyike régi szovjet gyártmány: Iljusinok, Tupoljevek, Antonovok üzemelnek a cégnél. Ezekkel a gépekkel leginkább Kínába és Oroszországba repülnek, már aki megteheti, Észak-Koreában ugyanis csak kevesek repülhetnek.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!