A világ egyik vezető balesetvizsgálója szerint szándékosan vízbe irányították a több mint két éve eltűnt 370-es Malaysia járatot, a folyamat kontrollált volt.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Larry Vance az ausztrál 60 perc hírműsorában a BBC jelentése szerint azt mondta, hogy ezen meggyőződését támasztják alá az eddig megtalált szárnydarabok kilépőélén látható sérülések, mivel ezek kontrollált becsapódásra utalnak.

A Kanadai Közlekedésbiztonsági Hatóság (CTSB) volt balesetvizsgálója úgy látja, az is az ő elméletét támasztja alá, hogy a gép eltűnt, és azóta sem találták meg. A jelenlegi vizsgálati helyszínt az alapján választották ki, hogy azt feltételezték: a gépet az autópilóta vezette. A Boeing 777-es egyes szakértők szerint viszont nem ott van, ahol keresik.

Az első darabot, egy csűrőfékszárnyat egy évvel ezelőtt, Réunion szigeténél találták meg, Larry Vance szerint a képeken jól látható, hogy egyenetlen az éle, ezt nagynyomású víz okozhatta egy kontrollált becsapódás során. „Csak a víz ereje az, ami ilyen elváltozásokat tud okozni. Nem törött le a csűrőfékszárny, ha ez történt volna, akkor egy tiszta törést látszódna” – mondta.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A baleseti vizsgáló azt állítja, a tény, hogy a csűrőfékszárny kiengedett állapotban volt is arra enged következtetni, hogy kontrollált becsapódás történt, mivel azt csak emberi beavatkozással lehet kiengedni.

Elméletét Peter Foley, az Ausztrál Közlekedésbiztonsági Iroda programvezetője is megerősítette a hírműsorban.

A megtalált csűrőfékszárny

Forrás: Youtube

A 2014 márciusában eltűnt gép után már 120 ezer négyzekilométernyi területet vizsgáltak át vízalatti drónokkal és szonárokkal, a terep teljes feltérképezésével az év végére végezhetnek.

Szakértők idén márciusban azt mondták, pár hónap és megtalálhatják az eltűnt repülőgépet.

A Malaysian Airlines Boeing 777-200-as repülőgépét 2014. március 8-a óta nem találják. Az MH-370-es járatot teljesítő, 9M-MRO lajstromjelű Boeing 777-es 239 emberrel a fedélzetén Kuala Lumpur-ból Pekingbe tartott, amikor 40 perccel a felszállást követően eltért a tervezett útvonaltól és déli irányba fordult, majd eltűnt a radarokról. A repülőgép személyzete nem adott le semmilyen vészjelzést, a repülőgép összes kommunikációs rendszerét és transzponderét lekapcsolták.