A nehéz anyagi helyzetben lévő Air Berlintől venne át útvonalakat a Lufthansa, a kiszemelt járatok között leginkább turistaközpontok lehetnek.

Kapcsolódó cikkek Bajban az Air Berlin

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

A Handelsblatt információira hivatkozva a ch-aviation azt írta, egyelőre nem tudni, hogy pontosan hány járat kerülne át a Lufthansához, a tárgyalások a berlini székhelyű cég tulajdonosával, az Etihaddal már megkezdődtek és várhatóan októberig tartanak. Annyit tudni, hogy a járatok nem az Air Berlin két fő központjából, Düsseldorfból és Berlinből indulnak.

A járatokkal együtt a Lufthansa negyven darab, az Air Berlin által lízingelt gépet is átvenne, de pontos típusok nem ismertek. A légitársaság a közelmúltban több keskenytörzsű gépét, főként Airbus A320-asokat is parkoltatott egyebek mellett a müncheni repülőtéren is.

Az Air Berlin főként a német nagyvárosokat köti össze, valamint a berlini és düsseldorfi bázisról népszerű nyaralóhelyekre is szállít utasokat egyebek közt Észak-Afrikába, valamint a mediterrán térségbe.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A március 31-vel végződött első pénzügyi negyedévben az Air Berlin 737 millió euró árbevételről és 172 millió euró üzemi veszteségről adott számot. Előbbi mutató 7,1 százalékkal, utóbbi 7,7 százalékkal maradt az az előző év azonos időszakában regisztráltnál.

A legutóbbi teljes évben, 2015-ben az Etihad irányítása alatt álló légitársaság 1,9 százalékkal kevesebb, 4 milliárd eurós árbevételt ért el 2014-hez képest, az üzemi eredmény pedig 307 millió euró veszteség lett, ami 4,5 százalékkal rosszabb az egy évvel korábbihoz képest.

A negyedév végén az Air Berlin 148 gépes flottájával 93 célállomásra repült.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!