Az év eleje óta 11,3 százalékkal növekedett a légiáru forgalom a budapesti repülőtéren. Ennek oroszlánrészét a cargo légitársaságok forgalma teszi ki, de ugyanilyen gyorsan növekedett az utasszállító gépek rakterében feladott ún. belly cargo is – közölte lapunkkal a repülőtér üzemeltető.

6 770 tonna légi teherárut kezeltek a budapesti repülőtéren egyetlen hónap alatt.

A Budapest Airport által korábban közzétett statisztika szerint ugyanakkor 2015. júliusban a fent közöltnél jóval több, 8 079 tonna árut kezeltek, a tavalyi első félévben pedig 44 879 tonna volt a budapesti reptéren kezelt légiáru mennyisége.

A 2016. márciusában újra járatot nyitó Qatar Cargo járat első járatának köszöntésére készült torta, háttérben a repülőgéppel. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A 2016. márciusában újra járatot nyitó Qatar Cargo járat első járatának köszöntésére készült torta, háttérben a repülőgéppel. (Fotó: AIRportal.hu)

A Budapest Airport forgalma dinamikusan növekszik, miközben a cargo-iparág komoly növekedési gondokkal küzd egész Európában.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A földrészen májusban mindössze 2,7 %-os növekedést regisztráltak (az amerikai földrészen és Afrikában visszaesett a forgalom) míg a ferihegyi forgalom bővülése az év eleje óta elérte a 11,3 %-ot. Ilyen növekedésre szinte sehol sincs példa, a világ nagy repülőterei közül májusban Hong Kong –1,1 %-os, Frankfurt -1,7%-os, míg Peking -5,1%-os visszaesésről számolt be.

A Budapesten tapasztalható cargo forgalom növekedésében közrejátszik, hogy az öbölmenti Qatar Cargo idén márciusban felújította járatait. Az Airbus A 330F típusú géppel egyszerre akár 60 tonnányi árut lehet eljuttatni Dohába – és innen a világ szinte bármely pontjára a Qatar Airways hálózatán keresztül. Emellett továbbra is jól teljesítenek a már régóta Budapesten működő teherszállító légitársaságok, így a luxemburgi Cargolux és a török Turkish Cargo is.

„A forgalom növekedésében jelentős szerepet játszottak a hosszútávú utasszállító járatok is, pl. az Air China pekingi gépe vagy a kanadai Air Canada Rouge torontói járata.” – mondta Kossuth József, a Budapest Airport cargo-fejlesztési vezetője.

Hozzátette: „A magyar gazdaság teljesítőképességét azon is lemérhetjük, hogy az Air China gépén Kínába mindig szinte a teljes cargo-rakteret sikerült eladni Peking irányába, ami járatonként akár 10-12 tonnát is jelenthet. Előrejelzéseink szerint minden feltétel adott ahhoz, hogy Budapest rövid időn belül Kelet-Európa légiáru központjává fejlődjön.”

A forgalmi előrejelzések alapján – a BUD 2020 ötvenmilliárd forintos fejlesztési program részeként – a Budapest Airport máris megkezdte egy új raktárbázis fejlesztését az 1 Terminál tőszomszédságában az egyik nagy európai légi csomagküldő vállalat számára. Az építkezés már folyik, a beruházás teljes összege elérheti a 3 milliárd forintot.

Emellett a Budapest Airport előkészíti egy új légi teheráru bázis, az ún. Cargo City építését a 2. Terminál Vecséshez közelebb eső részén, ahol akár évi 200 000 tonna légi teheráru kezelésének megfelelő raktári és irodai kapacitást hoznak létre a következő években.

Látványterv a Cargo City nevű légiáru-kicserélő központról, melynek építését eredetileg 2011. szeptemberében tervezete megkezdeni a Budapest Airport. (Forrás: Budapest Airport) | © AIRportal.hu

Látványterv a Cargo City nevű légiáru-kicserélő központról, melynek építését eredetileg 2011. szeptemberében tervezete megkezdeni a Budapest Airport. (Forrás: Budapest Airport)