Több utast szállított és jobb üzemi és adózott eredményt ért el a magyar hátterű Wizz Air az első pénzügyi negyedévben, bár a kapacitásbővítést kicsit visszább fogták az eredeti tervekhez képest. Lapértesülések szerint ennek hátterében a Brexit-folyamatok húzódnak meg.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

A légitársaság tájékoztatása szerint az április-júniusi időszakban a légitársaság 5,8 millió utast fuvarozott, 17,9 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A több utas több bevétellel is járt, a teljes árbevétel 364 millió euró volt, 9,8 százalékkal magasabb, mint 2015 első negyedévében. Érdekesség, hogy a jegyeladásból származó bevétel 3 százalékkal, a kiegészítő bevétel viszont 20 százalékkal nőtt, előbbi 212, utóbbi 153 millió eurót tett ki.

A 9,8 százalékos bevételnövekedés mellett a Wizz Air üzemi költségei 7,8 százalékkal emelkedtek köszönhetően egyebek mellett annak, hogy a legnagyobb tételnek számító üzemanyagköltség 16,5 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban, a személyzet költsége viszont 20 százalékkal nőtt. A géppark a negyedév végén már hetven darabos volt, a járatok átlagos töltöttsége 89,5 százalékra javult, a haszonkulcs pedig 10-ről 12 százalékra javult.

Ezek eredményeként a Wizz Air 43,9 millió euró üzemi eredményt ért el, 26,8 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, az adózott, kivételes tételekkel számolt eredmény pedig 50,7 millió euró lett, ami 54 százalékkal jobb eredmény a tavalyinál.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója a közleményben úgy fogalmazott: bár a Wizz Air sem immúnis a környezeti hatásoktól továbbra is hisznek az ultra-low cost modellben, a diverzifikált point-to-point hálózatban és a kapacitások gyors igazításában.

Előrejelzésében a Wizz Air a jelentősebb paramétereket nem változtatta meg, csupán a kapacitásbővítésen vágott vissza: a korábbi 16-18 százalékos bővülés helyett most 16-17 százalékot várnak. A brit Telegraph információi szerint ennek hátterében a Brexit-folyamatok állnak, amely miatt a diszkont légitársaság a korábban tervezett négy helyett csak két új gépet állomásoztat majd brit reptereken.