A Farnborough Air Show utolsó kereskedelmi szempontból fontos, negyedik napjára már csak az Airbusnak maradt a tarsolyában néhány megrendelés. A két nagy gyártó – az Airbus és a Boeing – a megrendelt repülőgépek számát tekintve sikeresen zárta az eseményt.

A légitársaságok részéről főleg a keskeny törzsű, új generációs repülőgépekre mutatkozott kereslet, de elkelt néhány darab a kompozit szélestörzsűekből, az A350 XWB-ből és a Dreamlinerből is. A380-asra és 747-esre nem érkezett új megrendelés, de az orosz Volga-Dnepr csoport megerősítette korábbi 20 darab 747-8F-re szóló megrendelését. A kisebb regionális repülőgép gyártók termékeire kevés számú megrendelés érkezett, a Bombardier CSeries típusra egyetlen egy megrendelés sem érkezett a négy nap alatt. Összefoglaló a negyedik és összesítés a négy napról.

Két A330-300-as opcióját erősítette meg az Aer Lingus

Két Airbus A330-300-as repülőgéppel bővíti tovább a flottáját az IAG irányítása alatt működő, ír Aer Lingus légitársaság, ezzel a cég A330-asainak száma 12-re növekszik. A megrendelés egy korábbi opció lehívása.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A330-300-as az Aer Lingus festésében (Forrás: Airbus) | © AIRportal.hu

A330-300-as az Aer Lingus festésében (Forrás: Airbus)

A321LR változatra konvertálta 30 darab korábbi A320neóra szóló megrendelését a Norwegian

 | © AIRportal.hu

Harminc darab A321LR repülőgépre adott megrendelést a Norwegian diszkont légitársaság.

A cég a 2012. júniusában aláírt 100 darabos A320neo megrendeléséből konvertált 30 darabot a nagyobb utas befogadóképességű és nagyobb, akár 4000 tengeri mérföld hatótávolságú A321LR-re. Az A321LR első példányait 2019-ben kezdi átadni az Airbus.

A321neo-ra változtatta korábbi A320neo megrendelését a kuvaiti ALAFCO lízingcég

Az ALAFCO Aviation Lease and Finance Company korábbi 85 darabos A320neo megrendeléséből konvertált 10 darabot a hosszabb törzsű A321neo-ra.

Airbus: 279 repülőgép és 35 milliárd dollár, Boeing: 182 repülőgép és 26,8 milliárd dollár

A 2016-os Farnborough Air Show-n 279 darab repülőgépre kapott megrendelést, 35 milliárd amerikai dollár értékben. Ebből 197 kötelező érvényű megrendelést jelet. Keskenytörzsű – azaz az A320 családba tartozó – repülőgépre összesen 269 darab megrendelést kapott a gyártó 31,3 milliárd dollár értékben. A keskenytörzsűek közül is a legnagyobb A321neo-ból sikerült eladni a legtöbbet és számos korábbi megrendelő is a nagyobb változatra váltott, ez alátámasztani látszik az Airbus azon várakozását, miszerint a légitársaságok az egyre nagyobb befogadóképességű modelleket részesítik előnyben.

Az Airbusnak a show alatt összesen 10 darab szélestörzsű repülőgépet sikerült értékesíteni 3,4 milliár dollár értékben, ebből két darab A330-300-as (Aer Lingus) és nyolc darab A350-100 (Virgin Atlantic). Az Airbus Passenger-To-Freighter konverziós programja ezen felül még utasszállító A330-300-as gépek áruszállítóvá alakítására kapott megbízást a DHL Express-től.

A megalapításának 100. évfordulóját ünneplő Boeing a show alatt összesen 182 repülőgépre kapott megrendelést, 26,8 milliárd dollár értékben. Az összes eladott repülőgépből a legtöbb a 737-es új generációjára, a MAX-re szól, de rendeltek több 737-800 NG repülőgépet is, valamint 12 darab Dreamliner és 20 darab 747-8F is gazdára talált, igaz utóbbi már egy korábbi megrendelés megerősítése volt.

A Boeing összefoglalója a showról

Forrás: Boeing

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!