A kormány döntött: valamennyi érintett szervezet bevonásával soron kívül biztonsági ellenőrzést hajtanak végre a Liszt Ferenc-repülőtéren – mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kontrát Károly Török Zoltán dandártábornokkal, a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság vezetőjével a Légiközlekedés-védelmi Bizottság ülését követően tartott sajtótájékoztatót. Az államtitkár azt mondta, a bizottság soros ülésének napirendjét kiegészítették az isztambuli Kemal Atatürk-repülőtéren végrehajtott terrortámadás utáni helyzet elemzésével, és a bizottság megfogalmazta észrevételeit, javaslatait, hogy az utasok és repülők biztonsága „továbbra is teljes mértékben biztosított legyen”.

Megjegyezte: Brüsszel elhibázott bevándorláspolitikájának egyik következményeként a terrorfenyegetettség napi szinten jelen van Európában.

Török Zoltán dandártábornok a sajtótájékoztatón azt mondta, 2013-ban ellenőrizte az Európai Bizottság a Liszt Ferenc-repülőtér biztonságát és megállapították, hogy az uniós normáknak mindenben megfelel. A repülőtér biztonságos volt 2013-ban és azóta is biztonságos – szögezte le. Hozzátette: mindent megtesznek azért, hogy ezt a biztonságot fenntartsák. Ennek érdekében heti rendszerességgel végeznek ellenőrzéseket, auditokat, ahol a biztonsági rendszereket ellenőrzik, tesztelik, hogy megfelelnek-e az uniós normáknak és az objektív biztonsági követelményeknek.

Az ellenőrzés valamennyi rendszerre kiterjed a beléptetésre, a szűrésre, az utasbiztonsági rendszerekre.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Török Zoltán hangsúlyozta: a jövőben is mindent megtesznek azért, hogy ezt a biztonsági szintet fenntartsák. Mint mondta, az elmúlt időszak merényletei miatt szigorították a biztonsági szűrési rendszert, az utasokat a megérkezéstől a távozásig fokozottan figyelik, és profilalkotással szűrik ki azokat, akik valamilyen veszélyforrást jelentenek. Fokozottan figyelnek az elhagyott csomagokra is.

Közölte, szigorították a biztonsági átvizsgálásokat is, ezek „sokkal komolyabb odafigyeléssel történnek”, hogy valamennyi kockázati tényezőt felfedjék. Kiemelte: a repülőtérre kiérkezve nem minden biztonsági rendszert látnak az utasok, azok „jelentős része operatív módon történik”.

Az isztambuli nemzetközi repülőtéren kedd este öngyilkos támadásokat hajtottak végre, amelyekben 41-en meghaltak, több mint kétszázan megsérültek.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!