Egy brit biztonsági cég segítségével tenné biztonságosabbá Egyiptom a nagy nemzetközi repülőtereket, hogy visszacsábítsa a turistákat az országba.

Fotó: Sharm el Sejk repülőtér | © AIRportal.hu

Fotó: Sharm el Sejk repülőtér

A kormányzat a légiközlekedési biztonsági iparban jártas Restradát kérte fel egy biztonsági program kidolgozására. Az angol Express lap szerint a bejelentés az utolsó lépése Egyiptomnak a biztonság fokozása érdekében, célja pedig a turisták visszacsalogatása mellett az, hogy hosszútávon is magas szintű biztonságot tudjon garantálni az utazóknak a repülőtereken.

A program keretében a Restrada és a Falcon összesen 7 ezer repülőtéri biztonsági őrt fog kiképezni hat hónap alatt.

A brit hatóságok szerint Egyiptomban még mindig rendkívül magas a terrorfenyegetettség, amely miatt a főként turizmusból élő ország ezen szektora jelentős károkat szenvedett el. Sharm el Sejk repülőterén a Metrojet lezuhanása óta óta 50 százalékkal csökkent a forgalom, több légitársaság is leállította az afrikai országba irányuló járatait.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az egyiptomi turisztikai minisztérium adatai szerint 2015-ben 9,2 millióan látogattak el az országba, ez 6 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban. Ennek legfőbb oka, hogy az orosz Metrojet Airbus A321-ese ellen elkövetett feltételezhető szabotázs miatt az orosz turisták elmaradnak a népszerű nyaralóhelyekről, de az angolok távolléte is jelentősen befolyásolja a számokat.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!