A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint 2020-ig 3-5 százalékkal csökkenhet a brit utasok száma az unióból való kilépés miatt fellépő gazdasági teljesítmény-csökkenés miatt a korábban becsülthöz képest.

Fotó: Heathrow Airport | © AIRportal.hu

Fotó: Heathrow Airport

A kereskedelmi szervezet lapunkhoz eljuttatott közleményében azt írta, nem csak az utasforgalmat érintheti rosszul a gazdaság várható lassulása, valamint a font értékcsökkenése, de a légi áruforgalmat is, bár ennek mértékét az IATA nem tudta megbecsülni. Az OECD adataira hivatkozva azt írták, 2030-ig 10-20 százalékkal csökkenhet a brit kereskedelem.

Elemzésük szerint a brit GDP 2020-ra 2,5-3,5 százalékkal kisebb lehet a kilépés előtti, 2020-ra számítotthoz képest, az éves utasforgalom-csökkenés 1-1,5 százalékpontos lehet. A devizahatás viszont várhatóan nem játszik közre az utasforgalom alakulásában, mert bár a britek kevesebbet utazhatnak emiatt, a Nagy-Britanniába beutazók száma viszont emelkedhet.

A szabályozás megváltozása egyelőre nem befolyásolja a piaci szegmens eredményeit, mivel két éves tárgyalási időszak kezdődik a jogokról és kötelezettségekről. Ugyanakkor a legnagyobb bizonytalansági tényezőt ez a pont hordozza magában, sokan ugyanis kevésnek tartják a két évet minden, az EU és Nagy-Britannia közti kereskedelmi szerződés újratárgyalására. Mi több, a briteknek az amerikaiakkal és Kanadával is újra kell tárgyalni kereskedelmi egyezményeit. Majd mindezt a saját jogrendjükbe ültetni és ratifikálni kell.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az IATA elemzése is megemlíti, hogy az unió az Egyesült Királyság legnagyobb „célországa” az utasok 49, a járatok 54 százaléka uniós célállomásra repül, ezért kiemelten fontos a kereskedelmi egyezmények minél hamarabbi megkötése, és az egységes légiközlekedési piachoz való tartozás. A kérdés, hogy a kormány a többi egyezmény tárgyalása mellett mennyi időt tud fordítani a légi szolgáltatásokhoz köthető szerződésekre.