Minden európai légitársaság számára rendkívüli kihívást jelentett idén a május-júniusi időszak. Az easyJet a harmadik negyedévben (a mai nappal bezárólag, üzleti negyedév – a szerk.) összesen 1061 járattörlést regisztrált olyan körülmények miatt, mint például a francia légiforgalmi irányítók folyamatos sztrájkja, Gatwick repülőtéren a futópályával és a zsúfoltsággal összefüggő problémák, valamint más, időjárási tényezők, és az ezek miatt bejelentett lemondások – közölte lapunkkal a légitársaság.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Ennek következményeként csak júniusban eddig több mint 700 járatot törölt a légitársaság (300-at az elmúlt hét napban), többségüket sztrájkok és az időjárási körülmények miatt. Összehasonlításul: 2015 júniusában 487 járattörlésre került sor – ebből 420 a római Fiumicino reptéren kitört tűz miatt vált szükségessé, így ezek nagy része előre tervezett volt.

A fenti események, valamint az Egyptair tragédiája negatív hatással voltak mind a keresletre, mind pedig a hozamra. A harmadik negyedév adózás előtti nyeresége kb. 28 millió fonttal, az egy ülőhelyre jutó árbevétel pedig kb. 1,6 százalékponttal csökkent.

Ebből adódóan az egy ülőhelyre jutó árbevétel változatlan árfolyamon számolva a harmadik negyedévben kb. 8,6 százalékkal lesz alacsonyabb, szemben a félévkor becsült 7 százalékkal. Ennek oka, hogy a járatkimaradások miatt más gépekre átirányított utasok olyan helyeket kaptak meg, amelyeket egyébként az induláshoz közelebbi napokon, drágábban lehetett volna értékesíteni – a cég közleménye szerint.

A Brexit és az olajárak változása is tetézi a bajt

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A britek EU-tagságáról szóló népszavazás eredménye után az easyJet a gazdaságban és a fogyasztói hangulatban tapasztalható, további bizonytalansággal számol ezen a nyáron, aminek következtében az egy ülőhelyre jutó bevételek változatlan árfolyamon számolva 4-6 százalékkal csökkennek majd a 2015 első felében elérthez képest.

Ezen felül az olajárak és az árfolyamok változása miatt várhatóan hozzávetőlegesen 25 millió font többletköltséggel kell számolnia a légitársaságnak a féléves eredmények közzétételekor előre jelzetthez képest. Emiatt az easyJet továbbra is igyekszik a lehető legnagyobb üzemanyag-megtakarítást elkérni.

Az easyJet-et egyedülálló hálózata, a digitális technológiákban elért vezető szerepe, költségelőnye és pénzügyi stabilitása képessé teszi arra, hogy hosszú távon is fenntartsa stratégiáját. Összhangban a szokásos gyakorlattal, az easyJet a harmadik negyedéves pénzügyi eredményeit 2016. július 21-én teszi közzé.