A tajvani EVA Air légitársaság júniusban megkapta a SKYTRAX 5 csillagos minősítését – így az 5 csillagos légitársaságokat tömörítő exkluzív csoport tagjainak száma immár nyolcra emelkedett – közölte lapunkkal a légitársaságot Magyarországon képviselő AVIAREPS Kft.

A megtisztelő cím átadására Tajpejben került sor a múlt héten. Mr. Steve Lin, az EVA Air elnöke beszédében kiemelte, hogy az 5 csillagos minősítés nagy megtiszteltetés, és egyben nagy felelősség a légitársaság számára, illetve örömmel nyugtázta, hogy a kemény munka, a minőségi szolgáltatások és a magas biztonsági színvonal meghozta az eredményét.

A SKYTRAX 5 csillagos díj a legmagasabb szintű minőségi elismerés a légiközlekedésben.

Ehhez a minősítéshez szükséges vizsgálatok már 2015. májusában elkezdődtek, amelynek során a minőségellenőrök sokasága tesztelte a légitársaság üzemelésének mintegy 800 (!) területét – a földi és fedélzeti kiszolgálástól kezdve a repülőgépek szervizeléséig.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: EVA Air | © AIRportal.hu

Forrás: EVA Air


A SKYTRAX egyébként már az elmúlt években is igen magas minősítéssel illette a légitársaságot: 2014-ben és 2015-ben is beválasztotta a világ 10 legjobb légitársasága közé.

2016-ban az ötcsillagos légitársaságok elitklubjába az ANA All Nippon Airways, Asiana Airlines, Cathay Pacific Airways, EVA Air, Garuda Indonesia, Hainan Airlines, Qatar Airways és a Singapore Airlines légicégeket választotta be a SKYTRAX.

Az EVA Air Tajvan magánkézben lévő légitársasága, melyet a világ egyik legnagyobb tengeri szállítmányozó cége, az Evergreen Group alapított 1989-ben. A légitársaság központja Tajpejben van, fő repülőtere a tajvani Taouyuan repülőtér. A légitársaság 60 nemzetközi célállomásra üzemeltet járatokat, az úti célok között ázsiai, észak-amerikai, ausztrál és európai városok szerepelnek. A magyar utazók számára legfontosabb útvonal a hetente négyszer üzemelő Bécs – Bangkok – Tajpej járat.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!