Az Emirates globális hálózatának és a közvetlen Dubaj – Budapest összeköttetésnek köszönhetően, a magyar utasok szinte bárhová eljuthatnak a légitársaság gépeivel, mindössze egy kényelmes dubaji átszállással. Idén így sok magyar választott ázsiai nyaralóhelyet az Emirates kínálatából, de kortól és élethelyzettől függően eltérő szempontok alapján döntöttek az úti célok mellett – közölte lapunkkal a légitársaság.

Egyértelműen Dubaj lett az idei nyári szezonban a magyar Emirates utasok kedvence, az Emirátust pedig ázsiai célállomások követik a képzeletbeli dobogón.

A nyaralni indulók örömmel válogattak az egzotikus országokból, tájakból, amelyek közül Thaiföld, Malajzia és Bali kerültek be a TOP4-be.

Horváth Gábor, az Emirates country managere szerint a desztináció választásból képet kaphatunk a magyar utasok nyaralással kapcsolatos preferenciáiról: „Dubaj iránt folyamatosan nő az érdeklődés. Ebben jelentős szerepe van annak, hogy a szolgáltatásunkkal mindössze 5,5 óra alatt elérhető és minimális az időeltolódás, ami jó hír azoknak, akik nehezen bírják az időzónák között váltást.

Emellett szinte egész évben napsütéses idő várja az utasokat, biztonságos, és a város éppúgy jó választás azoknak, akik egy modern metropolisz nyújtotta szórakozási lehetőségekre vágynak, mint azoknak, akik inkább történelmi helyszíneket vagy a térség természeti szépségeit akarják felfedezni.”

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Lehet, hogy az Emirates pótolná ki a hiányzó Magyarország-USA légi összeköttetést? (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Lehet, hogy az Emirates pótolná ki a hiányzó Magyarország-USA légi összeköttetést? (Fotó: AIRportal.hu)


Költségtakarékos nyaralás Ázsiában

A country manager szerint az ázsiai célállomások népszerűségében az egyszerűen tervezhető költségek és az immár könnyebb megközelíthetőség játszik kulcsszerepet. A légitársaság közvetlen dubaji járatával mindössze egy átszállással elérhetővé váltak az ázsiai nyaralóhelyek, amelyek kedvező árú szállodáikkal és az alacsony helyi költségeknek köszönhetően ideális alternatívák az árérzékeny utazóknak.

A nyaralóhely kiválasztását ugyanakkor jelentősen befolyásolja az utazók kora és aktuális élethelyzete: „Tapasztalataink szerint a fiatal párok és családok szívesen választanak távoli országokat, és elsősorban a szórakozási, illetve tengerparti aktív pihenési lehetőségeket keresik. Az idősebb utasok inkább a körutazás-jellegű nyaralásokat választják, párban vagy az unokákkal, így ők jellemzően hosszabb, akár több hetes utakra indulnak. Ők éppen ezért szívesen választották idén Ausztráliát vagy Új-Zélandot” – ismertette a korosztályok közötti eltéréseket Horváth Gábor.

Fontos az ár-minőség arány

Az utasok visszajelzéseiből ugyanakkor az is kiderült, hogy bár az ár még mindig fontos tényező, a foglalások előtt egyre többen mérlegelik a légitársaság egyéb szolgáltatásait. A családosan utazók elsődleges szempontja, hogy egy hosszabb úton mennyire tudják lekötni a gyerekek figyelmét. Ők különösen fontosnak tartják az Emirates ice fedélzeti szórakoztatórendszerében elérhető gyereksarkot, a Lonely Planet Kids gyerekeknek szánt kreatív csomagokat és a légiutas-kísérők gyerekekkel kapcsolatos tapasztalatát.

Jó hír továbbá a nyár végén utazó kisgyerekes családoknak, hogy augusztusban új játékok érkeznek az Emirates fedélzetére: koala-, sün-, fehérfejű rétisas- és fóka plüssjátékokkal bővül a kínálat, amelyek új, lila színű csomagban várják a legkisebbeket. A párokat jellemzően az étel- és italválaszték, illetve a szórakoztatórendszerben elérhető mozifilmek érdeklik a leginkább. Sokan tájékozódtak továbbá a sportközvetítések iránt is, amelyek külön sportcsatornán, a légitársaság több mint 90 B777-esének fedélzetén élőben követhetők – a Dubajból tovább repülő utasok így a fedélzeten se maradnak le kedvenc sporteseményeikről. A magyarok számára fontos szempont továbbá az anyanyelvükön beszélő fedélzeti személyzet, akik a Dubaj-Budapest járaton folyamatosan rendelkezésükre állnak.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!